A következő kerekasztalon dönthetnek a Klik átalakításáról

A köznevelési kerekasztal következő, két hét múlva esedékes ülésén már döntés születhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szervezeti, szerkezeti átalakításáról - közölte Palkovics László oktatási államtitkár kedd este egy háttérbeszélgetésen.

Az oktatási államtitkár elmondta: a keddi kerekasztalon vitát váltott ki Hanesz Józsefnek, a Klik elnökének javaslata, aki 20 (19 megyei és egy fővárosi) tankerület kialakítását vetette fel a jelenlegi 198-al szemben.



Palkovics László jelezte: a tárcának még nincs kiérlelt álláspontja, ugyanakkor egy olyan modell jó lehet például, amelyikben elválik egymástól a szakmai és a gazdasági irányítás.

Hangsúlyozta: július 1-jétől át kell alakítani a Klik struktúráját, úgy, hogy a központ működőképességét fenn kell tartani. A központ vezetéséről még nem döntöttek, de a véleményét fenntartotta arról, hogy menedzserhiba történt az irányításnál.

Hozzátette, hogy a béreknél vagy a pótlékoknál nincs elmaradás, egyes tavalyi programoknál vannak finanszírozási gondok, illetve közüzemi tartozásokkal kell számolni.

Az államtitkár a Klik lassúságát a közbeszerzések lassúságával magyarázta, a beszerzési folyamatokat ezért mindenképpen gyorsítani kell.

Példaként hozta fel, hogy a krétát egy központi raktárból lehetne biztosítani az iskoláknak.

Palkovics László az elhangzott javaslatokat összegezve kitért arra is, hogy felmerült: az iskolaigazgatók feladata lehetne a jövőben a dologi működés megtervezése, erről havi jelentés készítése, s arról is szó volt az ülésen, hogy az iskolaigazgatókat érdekeltté tegyék a források hatékony felhasználásában.

Az államtitkár a minősítési rendszert jól átgondoltnak tartja, de problémának nevezte, hogy csak "szakaszosan néz rá" a pedagógusokra, s azt is, hogy a továbbképzés nem kapcsolódik a minősítéshez.

Az oktatási államtitkár kritizálta az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetet, amelynek eddigi tevékenysége szerinte nem volt jó.

Sok-sok tíz, illetve százmilliárdot költöttek el oktatásra és kutatásra, de értékelhető tevékenység még sem zajlott - jelentette ki.

Arról a szülői akcióról, hogy ne menjenek a gyerekek február 29-én iskolába, úgy vélekedett: lehet tüntetni, sztrájkolni, ennek a jogi keretei adottak, de gyermekeken keresztül nyomást gyakorolni nem helyes.

Ő szülőként nem örülne annak, ha levelet kapna - mint arról jelzés érkezett - hogy, ha a gyermeket nem tudja elhelyezni a szülő, február 29-én küldje be, de legyen rajta kockás ing vagy lehetőleg ne is hozzák be az iskolába.

A Klik tankerület vezetőjének a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját érintő vizsgálatáról azt mondta: jelzés érkezett, a tankerületi vezetőnek ki kellett vizsgálnia a történteket, hogy miért maradtak el órák. Az nem volt indokolt, hogy 24 órán belül kérje be az iratokat - fogalmazott az államtitkár.