Videoblogger-pályázat - március közepéig lehet jelentkezni

A Dal 2016 hivatalos weboldának bloggere szerint fontos a minél személyesebb hangvétel a videoblogger-pályázatra szánt egy-két perces kisfilmeknél is.

Kovács Fruzsina az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta azt is, hogy bloggerként feladatai közé tartozik napi kapcsolatot tartani a versenyzőkkel és a menedzserekkel, és olyan érdekességeket megtudni, amelyek által a nézők jobban megismerhetik a versenyzőket.

Kitért arra, hogy a videoblogger-pályázathoz készítendő egy-két perces bemutatkozó videóban Svédországnak, a zenei életnek és a fiatalok szórakozási lehetőségeinek kell megjelennie. Fontos, hogy a jelentkezők szerepeljenek a videóban, mert a zsűri arra kíváncsi, hogyan tudnak a kamerák előtt viselkedni - mondta.

A Dal 2016 stockholmi videobloggere pályázatra március 15-éig várják a jelentkezéseket. A szakmai zsűri által kiválasztott győztest március 31-én fogják kihirdetni. A pályázat nyertese elutazhat az idei Eurovíziós Dalfesztiválra és a kulisszák mögül tudósíthat majd.

Kapcsolódó tartalom