Németországban a menedékkérők többsége nem követ el bűncselekményt

Emelkedett a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma tavaly, de a növekedés nagyságrendekkel elmaradt a menekültek számának növekedésétől - állapította meg a Bild című lap szerdai beszámolója alapján a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) egy bizalmas jelentésben.

A Bűnözés a bevándorlás kontextusában című jelentés szerint a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma 2015-ben az egy évvel korábbihoz képest 79 százalékkal, a menekültek száma pedig 440 százalékkal növekedett.

A bűncselekmények száma mintegy 116 ezerről 208 344-re emelkedett, a menedékkérők száma pedig mintegy 200 ezerről 1 091 894-re nőtt.

Berlin, 2016. február 16. Migránsok várakoznak regisztrációra és szociális segélyre az egészségügyért és szociális ügyekért felelős tartományi hivatal (LaGeSo) előtt Berlinben 2016. február 16-án reggel. (MTI/EPA/Kay Nietfeld)

(MTI/EPA/Kay Nietfeld)





A bűncselekmények számának alakulása havi bontásban azt mutatja, hogy 2015 első fél évében erősödött, a második fél évben pedig stagnált a bevándorlók körében megmutatkozó bűnözés, holott a második fél évben érkezett a legtöbb menedékkérő az országba.

További 32 százalékot tesznek ki a vagyon elleni egyéb, nem erőszakos bűncselekmények és csalások, illetve a közösségi közlekedési szolgáltatások utazásra jogosító érvényes okmánnyal történő igénybevétele - a bliccelés -, 52 167 esettel, illetve 28 712 esettel.

Ujjlenyomatot vesznek egy bevándorlótól egy menedékkérőket befogadó állomáson a németországi Karlsruhéban (MTI/EPA/Uli Deck)



Kétszer annyi az erőszakos bűncselekmény is

Az erőszakos bűncselekmények 18 százalékot tesznek ki, számuk ugyancsak majdnem megkétszereződött, 18 678-ról 36 010-re emelkedett.

A szexuális bűncselekmények - nemi önrendelkezési jog elleni bűncselekmények - aránya nem éri el az 1 százalékot, számuk 1688 volt, köztük 458 nemi erőszak és szexuális kényszerítés. A BKA-nak 2014-ről nincsenek adatai. A 2015-ös statisztikában nem szerepelnek a szilveszter éjjel elkövetett szexuális támadások.

Az élet elleni bűncselekmények száma a 2014-ben regisztrált 127-ről 240-re emelkedett. Az esetek csaknem kétharmadában az elkövető és az áldozat állampolgársága megegyezett, és az áldozatok egy kivétellel nem német állampolgárok voltak.

Köln, 2016. január 6.  Rendőrök igazoltatnak gyanúsítottakat a kölni főpályaudvarnál 2016. január 6-án. Szilveszter éjszaka mintegy ezer, szemtanúk beszámolói alapján arab kinézetű, feltehetőleg észak-afrikai férfi gyűlt össze a kölni főpályaudvar környékén, ahol számos nőt molesztáltak.  (MTI/AP/Marius Becker)

Rendőrök igazoltatnak gyanúsítottakat a kölni főpályaudvarnál 2016. január 6-án (MTI/AP/Marius Becker)



Szíriaiak, afgánok és irakiak körében nem jelentős a bűnözés

Az elkövetők állampolgárság szerinti csoportosítása azt mutatja, hogy a menedékkérők, menekültek legnagyobb részét kitevő szíriaiak, afgánok és irakiak körében nem jelentős a bűnözés, több balkáni ország állampolgárainak körében pedig igen jelentős. Például a szerb állampolgárok a regisztrált menedékkérők 2 százalékát tették ki 2015-ben, míg a feltételezett elkövetők között 11 százalék a szerbek aránya. Az albán állampolgárok esetében 8:17, a koszovóiaknál 4:14, a macedóniaiaknál 2:4 ez az arány.

Hazájukba visszatérő iraki férfiaknak úti okmányokat osztanak a német rendőrség irodája előtt a berlini Tegel nemzetközi repülőtéren 2016. február 3-án. (MTI/AP/Michael Sohn)

Iraki férfiaknak úti okmányokat osztanak a német rendőrség irodája előtt Berlinben (MTI/AP/Michael Sohn)



A kimutatás szerint a német hatóságok 266 olyan értesülésnek, információnak jártak utána, amely arra vonatkozott, hogy terrorista szervezetek tagjai szivároghattak be az országba a menedékkérők között. Ezek közül 80 esetben nem bizonyult megalapozottnak az értesülés, 186 esetben még vizsgálják az értesülés megalapozottságát, 25 esetben pedig az értesülés alapján nyomozást indítottak.