Áder János: a magyar diákok a legelkötelezettebbek a környezet védelme iránt

A magyar diákok a legtudatosabbak és legelkötelezettebbek a fenntartható fejlődés és a környezet védelme iránt - jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön Sopronban, az Élő Bolygónk nevű klímavédelmi kampány középiskolák számára meghirdetett versenyének díjátadóján. A versenyt a soproni Széchenyi István Gimnázium nyerte meg.

Áder János elmondta, hogy a tavaly indított kezdeményezés oly mértékben lett sikeres itthon, hogy mind a kampány keretében elindított weboldalon, a www.elobolygonk.hu-n regisztrálók, mind pedig a részt vevő középiskolások számát tekintve Magyarország a képzeletbeli dobogó tetején állna lakosságarányosan.

A kampányban minden hatodik résztvevő magyar volt, s erre a köztársasági elnök szerint "joggal lehetünk büszkék".

Áder János köztársasági elnököt (j) fogadja Szabó Miklós, a soproni Széchenyi István Gimnázium igazgatója (b) és Fodor Tamás, Sopron Fidesz-KDNP-s polgármestere (k) az Élő Bolygónk nevű klímavédelmi kampány középiskolák számára meghirdetett versenyének díjátadója előtt a soproni Széchenyi István Gimnázium bejáratánál 2016. február 11-én. A versenyt a soproni Széchenyi István Gimnázium nyerte meg. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Áder János köztársasági elnököt (j) fogadja Szabó Miklós, a soproni Széchenyi István Gimnázium igazgatója (b) és Fodor Tamás, Sopron Fidesz-KDNP-s polgármestere (k) az Élő Bolygónk nevű klímavédelmi kampány középiskolák számára meghirdetett versenyének díjátadója előtt a soproni Széchenyi István Gimnázium bejáratánál (MTI/Krizsán Csaba)



Hozzátette: itthon tíz éve indult az ökoiskola mozgalom, s ma már több mint kilencszáz ilyen intézmény van, ami azt jelenti, hogy minden harmadik diák olyan iskolában tanul, amelyik rendelkezik az ökoiskola címmel. "Látható, hogy mély gyökerei vannak ennek a szemléletnek", s arra kérte a diákokat, hogy ezt a jövőben is őrizzék meg, amikor egyetemre járnak majd, munkába állnak és családot alapítanak.

A köztársasági elnök beszéde végén örömét fejezte ki, hogy a klímavédelmi kampány "megértő fülekre és nyitott szívekre talált".

Az Élő Bolygónk nevű klímavédelmi kampány keretében indított középiskola versenyt a Mol Nyrt. és az OTP Nyrt. 6-6 millió forinttal támogatta. Az első helyezett soproni középiskolában 5893 voksot gyűjtöttek a diákok, ezért 6 millió forint támogatást kapott az intézmény. A második helyezett a Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola lett 1521 szavazattal, amelyért 4 millió forint támogatás járt. A harmadik a budapesti Klebelsberg Kunó Általános Iskola és Gimnázium lett 566 vokssal, amelyért 2 millió forintot kapott.

Áder János köztársasági elnök beszédet mond az Élő Bolygónk nevű klímavédelmi kampány középiskolák számára meghirdetett versenyének díjátadóján a győztes soproni Széchenyi István Gimnáziumban 2016. február 11-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba

(MTI/Krizsán Csaba)



Molnárné Tóth Ilona, a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója, a voksgyűjtés kezdeményezője arról beszélt, hogy a kampány célja az volt, hogy a decemberi párizsi klímacsúcs előtt "egyértelmű üzenetet küldjünk a világ vezetőinek". Ma már tudjuk, hogy a klímacsúcs elérte célját, s ennek a sikernek valamennyien részesei vagyunk - mondta.

A voksgyűjtés eredményeit ismertetve elmondta, hogy soha nem látott aktivitást tapasztalt a diákok, szülők és tanárok részéről, emellett határon túli iskolákat is megnyertek. A klímavédelmi kampányban összesen 194 699-en regisztráltak, amelyből 47 872 középiskola volt.

 

Hangsúlyozta: a kampánnyal egyidőben készült felmérés résztvevőinek 96 százaléka szerint napjainkban érzékelhető a klímaváltozás, 79 százalék komoly problémaként tekint erre, s 53 százalék úgy látja, annak nagymértékben hatása lesz a mindennapokra.

Kiss-Huszta Pálma, a soproni Széchenyi István Gimnázium tanárnője (k) az Élő Bolygónk nevű klímavédelmi kampány keretében indított középiskola verseny első helyezettjének járó hatmillió forintos díj átvétele után a díjátadón a soproni Széchenyi István Gimnáziumban 2016. február 11-én. Mellette a díjátadók, Szollár Domokos, a Mol Nyrt. kommunikációs igazgatója (b) és Bocskai István, az OTP Bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója (j2), valamint az iskola tanulói, Horváth Fanni (b2) 11. osztályos és  Bertalan Kristóf  (j) 8.  osztályos diák. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Kiss-Huszta Pálma, a soproni Széchenyi István Gimnázium tanárnője (k) az Élő Bolygónk nevű klímavédelmi kampány keretében indított középiskola verseny első helyezettjének járó hatmillió forintos díj átvétele után a díjátadón a soproni Széchenyi István Gimnáziumban 2016. február 11-én. Mellette a díjátadók, Szollár Domokos, a Mol Nyrt. kommunikációs igazgatója (b) és Bocskai István, az OTP Bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója (j2), valamint az iskola tanulói, Horváth Fanni (b2) 11. osztályos és Bertalan Kristóf (j) 8. osztályos diák.
(MTI/Krizsán Csaba)



Szollár Domokos, a Mol Nyrt. kommunikációs igazgatója az alulról jövő kezdeményezést méltatva közölte: a fenntarthatóság lényege az, hogy ez rajtunk múlik. "Ha mi teszünk érte, akkor ebből lesz valami, ha nem, akkor nem lesz belőle semmi" - folytatta, majd hozzáfűzte, hogy a Mol-nak és az OTP-nek is "felelőssége és feladata van abban, hogy példát mutassanak" és olyan kezdeményezések mellé álljanak, amelyek a fenntartható fejlődést segítik.

A Mol esetében példaként említette a budapesti kerékpáros közösségi közlekedés (Bubi) elősegítését, támogatását, a használt sütőolajkampányt, valamint zöldövezeti kampányukat, amely az utóbbi tíz évben másfél Margitszigetnyi új zöldterület létrehozását segítette itthon.

Szabó Miklós, a Széchenyi István Gimnázium igazgatója beszédében a klímavédelem fontosságára hívta fel a figyelmet, egyben megköszönte a diákoknak a kampányban való részvételt. Hangsúlyozta, hogy az ő generációja még nem figyelt a környezetkárosítás hatásaira, a küzdelem ezért a mai fiatalokra marad.



Az elnyert támogatásból egy Fertő-tavi vízikomplexumot szeretnének létrehozni.