Januárban mutatják be Kern András Gondolj rám! című új filmjét

Január 21-én mutatják be Kern András Gondolj rám! című, Vámos Miklós novellájából rendezett új filmjét, amelynek a színész nemcsak rendezője, hanem főszereplője is.

A film alapját Vámos Miklós a Bár című novelláskötetében megjelent Halhatatlan című novella adta - mondta el Kern András az M1 aktuális csatornán kedden.

"Ez egy pici írás, amit filmforgatókönyvvé kellett megnöveszteni és a magam képére formálni. Vámossal együtt csináltuk meg azt, hogy olyan nekem való legyen" - idézte fel a színész-rendező. Elmondta, hogy az eredeti történet néhány elemén kívül az eredeti főhős foglalkozását is megváltoztatták, így a film főszereplője a tanár Borlai helyett már Dr. Borlai orvos.

"Sok olyan dolgot szerettem volna beletenni, ami az évek során felgyülemlett bennem, amit szívesen elmeséltem volna a filmen keresztül. Humoros, vagy drámai dolgokat, szemléleteket és olyan helyzeteket amiket jól ismerek, amiken keresztül tudok beszélni, szeretni. Van amikor valami úgy feszíti az embert, hogy filmet kell csinálni" - tette hozzá.

Presser Gábor zeneszerző, előadóművész (b) és Kern András színész a Gondolj rám című film betétdalának videoklip-forgatásán Budapesten 2015. november 27-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán



Mint felidézte, az alaptörténet szerint egy jó anyagi és családi körülmények között élő, társadalmilag is megbecsült orvossal kollégája közli a hírt, hogy halálos beteg. Ennek következtében elhatározza, hogy magára haragítja gyerekeit, feleségét, anyját, hogy majd ne okozzon fájdalmat nekik, amikor el kell veszíteniük. Ám a történet végén, mikor már a számítások szerint rég halottnak kellene lennie, még mindig él, de már csak egy Práter utcai, málló falú albérletben, egyedül. Ekkor megpróbálja visszafordítani az életét, ami csak részben sikerül neki.

"Nem egy pesszimista kicsengésű film, de nyitott a vége" - jellemezte a filmet a rendező. Megjegyezte, hogy szerinte a film dolga sokkal inkább az, hogy kérdést tegyen fel, semmint, hogy választ adjon rá.

Az alkotásban Kern András mellett szerepel Eszenyi Enikő, Elek Ferenc, Rajhona Ádám, Fesztbaum Béla, Majsai-Nyilas Tünde, Cserna Antal, Elekes Emmát, Börcsök Enikő, Liptai Claudia, Törőcsik Franciska, Bereczki Zoltán és Szilasi Blanka is.



 

Kapcsolódó tartalom