Íme A Dal harminc elődöntőse

Bemutatták A Dal 2016 30 elődöntős produkcióját kedden a budapesti A38 hajón. A verseny zsűrijében Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós ül majd, az első elődöntő 2016. január 23-án, a döntő február 27-én lesz a Duna Televízióban, akkor derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban.

Az immár ötödik alkalommal képernyőre kerülő dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi dalok szülessenek.



Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte: nemcsak énekeseket keresnek A Dalban, hanem a showműsorral jelentős könnyűzenei produkciók létrejöttét is indukálják.



"A Dal négy évvel ezelőtti elindulása óta mintegy kétezer új alkotás született, közülük a közmédia képernyőjén a mostani szériával együtt 140 dal szerepelt, illetve fog szerepelni, ezeket játsszák a rádiók,a tévék, magas a letöltési számuk. A Dal átlagos nézettsége 800 ezer fő, a döntőt jóval egymillió fellett szokták nézni" - hangsúlyozta az igazgató.

Kitért arra, hogy A Dal négy eddigi győztese egyaránt döntős volt az Eurovíziós Dalfesztiválon, produkciójukat átlagosan 200 millió ember követi világszerte.

"Új elem az idei évben A Dal felfedezettje díj, amelyet a képernyős zsűri ítél oda, illetve A legjobb dalszöveg díja, amelyet a szakmai zsűri és a nézők online szavazatai alapján fognak kiosztani" - mondta Medveczky Balázs.

A versenybe bejutott előadók között van A Dal tavalyi győztese, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál 5. helyezettje, Kállay Saunders András, aki ezúttal zenekarával, a Kállay Saunders Banddel indul, daluk címe: Who We Are. Szintén a mezőnybe került A Dal több korábbi versenyzője, köztük Nika, a Passed, Oláh Gergő, a Karmapolis és Szécsi Böbe, Gáspár Laci, Ív, Mohamed Fatima, Gájer Bálint, Odett és a Group'N'Swing. Bejutottak az elődöntők mezőnyébe a hazai könnyűzenei élet ismert szereplői is, köztük Horányi Júlia, Tolvai Reni, a By The Way, a Maszkura és a Tücsökraj, a Parno Graszt, a Misztrál, Petruska András vagy Vásáry André. A szerzők között szintén sokan vannak A Dal korábbi versenyeiből, köztük például Szabó Zé, Burai Krisztián és Johnny K. Palmer.

A Dal 2016-ba a nevezési határidőig 372 pályamű érkezett, közülük választotta ki a tíz tagú előzsűri az elődöntőkbe jutók 30-as listáját. Az első elődöntő 2016. január 23-án lesz, a döntő - három elődöntőt és két középdöntőt követően - február 27-én a Duna Televízióban lesz látható, akkor derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban.

A verseny zsűrijében három új tag lesz: az idei csapatból a zenei producer és előadó, Pierrot maradt; mellé került Zséda, a többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes; Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori tagja; valamint Both Miklós, a hazai világzenei színtér egyik kiemelkedő alakja, zeneszerző, énekes, előadó, a Napra és a Both Miklós Folkside alapítója. Az ötödik "zsűritag" 2016-ban is a közönség lesz.

Zséda számára a melódia, a mondanivaló, a hitelesség számított az előzsűrizéskor. "A bejutott harminc dalban nem volt nagy vita közöttünk, holott a merítés nagyon széles, a popzenétől a népzenéig. Nagyon izgalmas verseny lesz, a zsűri egyetlen női tagjaként valószínűleg alapvetően támogató és őszinte lesz a hozzáállásom a produkciókhoz" - jelentette ki Zséda az MTI-nek.

Both Miklós nagyon örül annak, hogy a mezőnybe bekerült a hazai világzenei porondon meghatározó Parno Graszt és Misztrál is, "de ez nem miattam történt így, a többi zsűritag is úgy látta, helyük van a 30-as listán".

A tavalyi győztes Kállay Saunders Andár úgy fogalmazott az MTI-nek: "jó újra itt lenni A Dalban, hiányzott nekem. Korábban az volt a célom, hogy Magyarországot képviseljem az Eurovízión, ez sikerült, most azt akarom elérni, hogy egyszer meg is nyerjem a nemzetközi versenyt.

A Who We Are című új dal nem olyan, mint a Running, rockosabb annál, azokról szól, akik egyediek, kilógnak a sorból, ezért keresik a helyüket a világban. Pedig magunkat büszkén kell vállalnunk".

A mostani szériában, 2016-ban ingyenes lesz a szavazás A Dal applikáción és - Magyarországon elsőként - az adás ideje alatt a nézők A Dal 2016 honlapján is voksolhatnak kedvenc előadójúkra. Mindezek mellett a hagyományos SMS-szavazás is megmarad.

A Dal weboldala is új külsőt kap, hangsúlyosabb szerepet kapnak a versenyzők, az extra anyagok és a rengeteg kulisszavideó, amelyeket csak az online térben lehet elérni és megnézni. A műsor rajongóinak és az oldal látogatóinak több interakciót és nyereményjátékot fog nyújtani a megújult lap, a www.mediaklikk.hu/adal.  A Dalt - akárcsak tavaly - Tatár Csilla és Harsányi Levente fogja vezetni.

 A Dal 2016 zsűrijében Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós (Fotó: MTVA)

A Dal 2016 zsűrijében Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós. (Fotó: MTVA)



A versenybe jutott 30 előadó listája

1. BEAUTIFUL LOVE - előadó: NIKA - Veres Mónika; zeneszerző: Szabó Zé; szövegíró: Csarnai Borbála

2. COLORS - előadó: PATAI ANNA; zeneszerző: Szűcs Norbert; szövegíró: Linka Péter

3. COME ALONG - előadó: HORÁNYI JÚLIA; zeneszerző: Horányi Júlia és Harmath Szabolcs; szövegíró: Horányi Júlia

4. DRIFTIN' - előadó: PASSED; zeneszerző: Szabó Levente, Nizalowski Dorottya, Nizalowski Fanni és Farkas Bálint Áron; szövegíró: Nizalowski Dorottya

5. FIRE - előadó: TOLVAI RENI; zeneszerző: Tolvai Reni és Szepesi Zsolt; szövegíró: Todd Williams

6. FREE - előadó C.E.T. - Kabai Alex; zeneszerző: Molnár Balázs és Novák Péter; szövegíró: Király Martina és Novák Péter

7. FREE TO FLY - előadó: BY THE WAY, zeneszerző: Vavra Bence, Szikszai Péter, Feng Ya Ou Ferenc és Szűcs Norbert; szövegíró: Vavra Bence, Szikszai Péter és Feng Ya Ou Ferenc

8. GYŐZ A JÓ - előadó: OLÁH GERGŐ; zeneszerző: Lofti Begi, Oláh Gergő és Szepesi Zsolt; szövegíró: Molnár Tamás

9. HOLD ON TO - előadó: KARMAPOLIS&SZÉCSI BÖBE; zeneszerző: Kenyeres András, Szécsi Böbe, Szipszer Szabolcs és Lipi Gábor; szövegíró: Kenyeres András

10. IT IS LOVE - előadó: AGÁRDI SZILVIA, zeneszerző: Rakonczai Viktor; szövegíró: Tamara Olorga

11. KÉNE KÖZÖS KÉP - előadó: EGY MÁSIK ZENEKAR; zeneszerző: Bartalos Jenő és Takács Zoltán Jappán; szövegíró: Bartalos Jenő

12. KINEK SÍRJAM - előadó: MASZKURA ÉS TÜCSÖKRAJ; zeneszerző és szövegíró: Bíró Szabolcs, Boros Gábor, Földesi Attila, Kertész Csaba, Vadász Gyula és Losonczi Szilveszter

13. KÖTÉLTÁNC - előadó: BENJI - Le Quang Huy; zeneszerző: Kolosai Ferenc Vilmos és Máté Gyárfás; szövegíró: Hujber Szabolcs és Máté Gyárfás

14. LOVE AND BASS - előadó: GÁSPÁR LACI; zeneszerző: Gáspár Laci, Ferencz Péter és Tóth Marcell; szövegíró: Orbán Tamás

15. LOVE KILLS ME - előadó: ÍV - Katona-Zsombori Éva; zeneszerző és szövegíró: Tóth Lóránt

16. MÁR NEM SZÉDÜLÖK - előadó: PARNO GRASZT; zeneszerző és szövegíró: Oláh József

17. OTT LESZEK - előadó: MOHAMED FATIMA; zeneszerző: Burai Krisztián és Mohamed Fatima; szövegíró: Kotsy Krisztina

18. PIONEER - előadó: FREDDIE - Fehérvári Gábor Alfréd; zeneszerző: Szabó Zé; szövegíró: Csarnai Borbála

19. POWER OF LOVE - előadó: TÖRÖK JÁZMIN; zeneszerző és szövegíró: Török Jázmin

20. REGGELI REGGAE - előadó: MISZTRÁL; zeneszerző: Heiczinger Miklós; szövegíró: Nacsinák Gergely András

21. SEVEN SEAS - előadó: BERKES OLIVÉR; zeneszerző: Kovacsics Ádám és Johnny K. Palmer; szövegíró: Johnny K. Palmer

22. SINGING PEACE - előadó: VERES-KOVÁCS PETRA; zeneszerző: Subecz Tamás; szövegró: Veres-Kovács Petra

23. SPEED BUMP - elaődó: GÁJER BÁLINT; zeneszerző: Éliás Gyula; szövegró: Johnny K. Palmer

24. STARDUST - előadó: ODETT; zeneszerző: Polgár Péter; szövegíró: Polgár Odett

25. SZERETNI FÁJ - előadó: GROUP'N'SWING; zeneszerző: Romhányi Áron; szövegíró: Orbán Tamás

26. TROUBLE IN MY MIND - előadó: PETRUSKA - Petruska András; zeneszerző és szövegíró: Petruska András

27. UNCLE TOM - előadó: MUSHU; zeneszerző: Isaak Palmer, Kozák Örs és Kert Antal; szövegíró: Isaak Palmer

28. WHO WE ARE - előadó: KÁLLAY SAUNDERS BAND; zeneszerző: Kállay Saunders András; Pacsai Márk és Tóth Ádám; szövegíró: Kállay Saunders András

29. WHY - előadó: VÁSÁRY ANDRÉ; zeneszerző: Harmath Szabolcs; szövegíró: Johnny K. Palmer

30. YOU TOLD ME YOU LOVED ME - előadó: B THE FIRST; zeneszerző: Pély Barnabás; szövegíró: Garai Máté és Garai Gergő