Balog: A növekedés segíti az alsó középosztály felzárkózását

A hazai növekedés nemcsak megindította, de jelentős lépésekkel segíti az alsó középosztály felzárkózását - hangsúlyozta a szerdai kormányülés szünetében tartott budapesti sajtótájékoztatón az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán célként azt jelölte meg, hogy mindenkinek legyen lehetősége legalább egy lépést lépni előre, azaz minden társadalmi csoportban jelentkezzen javulás a jövedelmi helyzetben, a biztonságérzetben és az életminőségben.



Működnek azok a reformok, amelyek következtében 1991 óta a foglalkoztatás nem volt olyan magas szinten, mint most - jelezte a miniszter.

Megjegyezte: tavaly 54,1 százalékra nőtt a foglalkoztatottak aránya, számuk - 1991 óta először - meghaladta a 4,1 milliót, miközben a munkanélküliségi ráta 7,7 százalékra csökkent; egyes időszakokban "negatívba fordult" az infláció, a GDP-növekedés 3,7 százalékos volt - sorolta a miniszter az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökének a múlt évről szóló beszámolója után.

Összegzése szerint mindez azt jelenti, hogy tavaly Magyarországon a reáljövedelmek átlagosan öt százalékkal növekedtek, ami nemcsak "nagyon komoly szám", de az adókedvezmények révén "egy családfókuszú növekedés" is.

Balog Zoltán megjegyezte: az átlagos nettó jövedelem tavaly 91 ezer 670 forint volt, ami 4,8 százalékos növekedést jelent, a jövedelmi egyenlőtlenségek pedig az uniós átlag alatt vannak, de jobbak a társadalompolitikai szempontból jó modellt adó Németországénál.

Különösen fontosnak nevezte a miniszter, hogy az alsó középosztály felzárkózása nemcsak megindult, hanem "itt valóban jelentős lépés van"; a szegénységnek és a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya pedig 3,6 százalékponttal, 28,2 százalékra csökkent.

Mind a rezsicsökkentés, mind pedig a létfenntartási költségek alapvető csökkenése azt jelzi, hogy előre tudtunk lépni - jegyezte meg a tárcavezető, példaként hozva fel, hogy míg 2013-ban a háztartások 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megengedhet magának egyhetes üdülést, ma 45 százalék ez a mutató.

Balog Zoltán hozzátette: 4,4 százalékkal nőtt a háztartások fogyasztása, a rezsicsökkentés által érintett háztartások megtakarítása eléri évi 100 ezer forintot, a Belügyminisztérium és a rendőrség munkájának eredményeként jelentősen javult az emberek biztonságérzete.

Kovács Zoltán kormányszóvivő arról beszélt: a KSH 2014-es számai visszaigazolják a kormány elmúlt években tett lépéseit, hozzátéve, napjainkban egy munkaalapú társadalom megteremtését célzó, "erősödő középosztályt eredményező nemzeti és polgári kormányzás van Magyarországon". Rengeteg még a teendő, de az irány egyértelműen jó - jelentette ki a kormányszóvivő.

A közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban - amely szerint állami vezetők, közjogi méltóságok közös háztartásban élő hozzátartozói lesznek kizárva a közbeszerzésekből - Kovács Zoltán közölte: alkotmányos aggályok vetődtek fel az eddig hatályos szabályozással összefüggésben, ezért vált szükségessé a változtatás. Hozzátette ugyanakkor, hogy a módosított változat is kiterjesztőbb, mint az eddig hatályos előtti szabályozás.