Jó hír a hűtőszekrények éjszakai fosztogatóinak

Sokakkal előfordul, hogy éjszakánként rájárnak a hűtőre. Lehetetlennek tűnhet, de ezzel az evéskényszerrel is meg lehet birkózni.

Nem kell lakatot szerelnünk a hűtőnkre csak azért, hogy éjszaka ne tudjunk kutatni pár falat után. A falásrohamok sokunk életét keserítik meg nap, mint nap, azonban, ha felismerjük a problémát, igenis tehetünk ellene. A megoldás kulcsa igen egyszerű és könnyen kivitelezhető, de persze elszántságra ez esetben is szükség van.

A falásrohamok elkerülhetőek a reggeli beiktatásával. Fotó: Rex Features

A falásrohamok elkerülhetőek a reggeli beiktatásával. Fotó: Rex Features



Ezt jelzi nekünk az éhség

Ha a testünk feldolgozta az elfogyasztott ételt és italt, akkor kialakul az éhségérzet. Ez azt jelzi, hogy semmit nem raktároztunk el, tehát az elfogyasztott táplálékot teljes egészében felhasználtuk. Az éhség jelzi számunkra, hogy mindent jól csináltunk, mert pont annyi kalóriát fogyasztottunk, amennyire szükségünk volt. Persze ezt nem szabad összekeverni a sütemények utáni éhséggel, ugyanis ezek a könnyű desszertek hirtelen megemelik a vércukorszintet, ami később ugyanolyan hirtelen le is csökken. Ez pedig nagyfokú éhséget eredményez – ám ez Teremy Alex, testsúlycsökkentő tanácsadó szerint inkább a hízással hozható kapcsolatba.

Az éjszakai éhség

Ugyan elméletben az éhségérzet pozitív, de a mindennapokban inkább csak megnehezíti az éjszakákat. De mi okozza ezt a kellemetlenséget?
Gyakorlatilag a reggeli étkezés hiánya felelős az éjszakai falásrohamokért. Ha sokáig nem reggelizünk, akkor a testünk megszokja ezt, és nem is leszünk éhesek reggelente. Azonban éjszaka annál inkább! Ennek hatására pedig gyakran elveszíthetjük az önkontrollt, és a hűtő kifosztásába kezdünk. Még ha nem is vagyunk éhesek, a reggeli falatozás segíthet elkerülni ezt az étkezési problémát és hozzájárulhat a tartós fogyáshoz.

Árulkodó jelek, amikből lehet tudni, hogy valamit rosszul csinálunk

Ha a napi bevitt kalóriamennyiség nagy részét éjszaka fogyasztjuk el, az alapból gyanús, de a fejfájás, az ingerlékenység, a rosszul alvás is mind azt jelzik, hogy rendszertelenség uralkodik a mindennapjainkban. Sokak szerint az ördögi kört nehéz megtörni, hiszen, ha éjszaka tele esszük magunkat, akkor reggel már nem vagyunk éhesek, de a másnapi bűntudat miatt sem fogunk leülni a reggelizőasztal mellé. Pedig pontosan itt lehetne nyakon csípni a problémát, mert az, hogy a legfontosabb étkezést kihagyjuk, még nem teszi jóvá az esti konyhatúránkat.
Meg kell érteni az összefüggéseket, csak így tudunk segíteni magunkon. Ha éjszaka járunk rá a nassolni valókra vagy a vacsora maradékára, akkor a szervezetünket olyan plusz megterhelésnek tesszük ki, ami az alvásminőségünket is befolyásolhatja. Másnap nyúzottak leszünk és ahelyett, hogy a napi stresszt redukálnánk, csak saját magunknak csináljuk a bajt.

Éjszakai hűtőnyitogatás ellen is van ellenszer. Fotó: Puzzlepix

Csak egy kis joghurt vagy egy falatka sajt? Ne álltassuk magunkat, ez nem egészséges! Fotó: Puzzlepix



A rossz szokásainkkal leghamarabb úgy szakíthatunk, ha megtervezzük a napi étkezésünket. Hangsúlyt kell fektetni a napszakoknak megfelelő táplálkozásra, hogy így elkerülhessük az éjszakai nassolást. Falatozzunk reggel is, és indítsunk lendületesen a napot. Amennyiben tartós fogyást szeretnénk elérni, akkor a tudatosságot és az odafigyelést kell előtérbe helyeznünk.