Elítélnék a homeopátiás orvoslást, akciót indítottak, hogy kivonják a forgalomból

Akciót indított a homeopátiás orvoslás ellen a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója, aki azt szeretné, ha az Akadémia és az orvosi kamara végre egyértelműen elítélné a módszert. A magyar professzor külföldi támogatókra is számít.

Itt van már az ideje annak, hogy a magyar tudományos, szakmai körök, intézmények is határozott véleményt mondjanak a homeopátiáról – véli Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, egyetemi tanár, aki a szerinte bizonyítottan hatástalan alternatív orvoslási módszer ellen online aláírásgyűjtést szervezett angol és magyar nyelven. A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója a hirado.hu-nak elmondta, ha összejön több ezer támogató, akkor megkeresi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Orvosi Kamara elnökeit, hogy hivatalos állásfoglalást adjanak ki a homeopátiáról, egyértelműen kimondva, tudománytalan módszerről van szó.

Akciója kapcsán hozzátette, az igazi nagy dobás az lenne, ha a petíció nagyjából egy hete indult angol nyelvű változata bejutna a homeopátia nagynevű ellenfelei közé tartozó Richard Dawkins brit biológus és Lawrence M. Krauss amerikai elméleti fizikus Facebook-oldalára.

Tóth Andrásné gyógyszerkiadó szakasszisztens gyógyszert keres a polcon Nyíregyháza egyik gyógyszertárában 2012. szeptember 28-án. MTI Fotó: Balázs Attila

Illusztráció. Egy gyógyszerkiadó szakasszisztens gyógyszert keres a polcon. MTI-fotó: Balázs Attila



Európában nem remél szigorítást, Amerika más

A professzor szerint az Akadémia és az orvosi kamara eddig nem vette fel a kesztyűt a homeopátia ellen, miközben több vizsgálat, kísérlet is megmutatta már, hogy az eljárás nagy humbug. Boldogkői Zsolt szerint jó lenne ugyan, ha a magyar hatóságok, illetve a törvényhozás is fellépne a homeopátia ellen, ám erre kevés az esély, mert az európai uniós jogkör, az EU-ban pedig jelenleg megengedő a szabályozás a homeopátiás készítmények kapcsán.

Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerügyi hatósága (FDA) azonban vizsgálja annak lehetőségét, hogy szigorítsa a homeopátiás készítmények forgalmazását. A szegedi egyetemi tanár szerint az FDA által megkérdezett szakértők egyértelműen elítélték ezt a fajta orvoslást. Boldogkői Zsolt úgy véli, ha az amerikai hatóságok úgy döntenek, hogy a ezen készítmények esetében ugyanazokat az engedélyezési szabályokat vezetik be, mint amelyeket a gyógyszereknél is alkalmaznak, akkor befellegzene a homeopátiás szereknek az Egyesült Államokban.



Helyesen és helytelenül végzett kísérletek

Az intézetvezető szerint a homeopátia igazolására felsorakoztatott nagyszámú kísérlet vizsgálata, amelyet legutóbb Ausztráliában végeztek el, azt tanúsítja, hogy azokat nem a tudományos követelményeknek megfelelően végezték el. A Guardian című lap honlapján márciusban közölt hír szerint az ausztrál nemzeti egészség- és orvostudományi kutatóintézet (NHMRC) szakemberei a témáról eddig készült tanulmányok legátfogóbb felülvizsgálata nyomán úgy vélik, a homeopátia nem hatékony mód egyetlen betegség kezelésére sem. "Azok az emberek, akik a homeopátiát választják, kockázatnak tehetik ki egészségüket, ha elutasítják vagy késleltetik a gyógykezelést" – hívja fel a figyelmet a legfőbb ausztrál orvostudományi testület által közzétett jelentés. A benne foglaltak szerint ezen alternatív gyógymód használói úgy vélik, hogy a betegséghez hasonló tüneteket kiváltó szerek kicsiny adagokban kezelhetik a betegségeket. Ezeket a szereket vízben vagy alkoholban hígítva megőrzi az eredeti szer tulajdonságait a kapott oldat, amely így a szervezetben elindítja a gyógyítás folyamatát.

Hozzátette: az alternatív orvoslási módszer melletti cikkek és állítólagos kísérletekről szóló beszámolók alacsony presztízsű lapokban jelennek meg. A homeopátiás szerekkel kezelt páciensek gyógyulása Boldogkői Zsolt szerint a placebohatásnak tulajdonítható, illetve annak, hogy a betegek nagy része magától is rendbe jön. Hozzátette: az orvosok, akik gyakran elfogultak, a gyógyítás során nem tudományos kísérleteket végeznek, így nem tudják eldönteni, illetve igazolni, hogy a homeopátiás készítményeknek köszönhető-e a javulás vagy valami másnak.

Nobel-betegség és gyógyító hajóroncs

Azzal kapcsolatban, hogy a homeopátia mellett néhány neves tudós is kiáll, Boldogkői Zsolt a Nobel-díjas Luc Montagnier példáját említette, aki az úgynevezett "Nobel-betegségként" jellemzett kifejezéssel illethető. Ez az idézőjeles fogalom arra utal, hogy előfordul, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia által kitüntetett tudósok pályájuk későbbi szakaszában ostobaságokat beszélnek. Az ilyen kutatókat és a homeopátia művelőit a tudományos közösség nem veszi komolyan – tette hozzá.

Példaként elmondta, hogy a homeopátiás szer a bezártságérzet ellen készült már a berlini fal morzsáiból és elsüllyedt utasszállító hajó roncsának felhasználásával is. A kiindulópont az volt, hogy a berlini fal az elzárás szimbóluma. Ennek darabjai révén olyan energiák vihetők tovább a beteg szervezetébe, amely a hasonlót a hasonlóval gyógyítani próbáló homeopátiás orvosok szerint épp a magány, a bezártság érzése ellen hat. Hasonló okból használták az egykor rettegő utasokkal a fedélzetén süllyedni kezdő hajó apró darabjait. Sőt, állítólag elütött borzból és a Vénusz bolygó fényéből is készültek homeopátiás szerek.

A homeopata orvosok szerint csúsztatnak a bírálók

Az ausztrál orvostudományi kutatóintézet jelentése után az ország homeopátiai szövetsége (AHA) közleményében arra hívta a fel figyelmet, hogy hazájukban mintegy egymillió ember használ homeopátiás szereket. A szövetség azt tanácsolja az NHMRC-nek, hogy átfogóbb megközelítésben vizsgálja a homeopátia hatékonyságát, és vegyen fontolóra nagyobb mértékű gazdasági értékelést egy integráltabb rendszer előnyeiről, amely tiszteletben tartja és támogatja a beteg választását az egészségügyi ellátásban.

A homeopátiás szereket vizsgáló kutatás eredményét ismertető Guardian-cikk kapcsán a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület (MHOE) márciusban azt közölte, az írásban szereplő számos csúsztatás és metodikai hiba miatt elutasítanak minden, a homeopátia hatékonyságára vonatkozó véleményt, ami a kétes eredményű tanulmányt használja hivatkozásként. A magyarországi egyesület szerint az NHMRC összefoglalójáról többnyire azt a végkövetkeztetést vonták le a sajtóorgánumok, hogy a homeopátia nem hatásos gyógymód. AZ MHOE szerint azonban az eredeti tanulmány azzal zárul, a rendelkezésükre álló bizonyítékok nem elegendőek annak igazolására, hogy a homeopátia hatékony kezelés-e vagy sem a jelentésben szereplő humán betegségcsoportokban.

A magyarországi egyesület hozzátette, további sajnálatos tény, hogy a 300 oldalas tanulmány súlyos etikai és kutatás-módszertani problémákat vet fel. Az ausztrál kormány testületének egyértelmű elfogultságára utal az, hogy a vizsgálati jelentés összeállításába egyetlen homeopátiás szakértőt sem vontak be, akik a tudományos módszertani hiányosságokra, tévedésekre rávilágíthattak volna. A tanulmány részrehajlóan válogatta be a homeopátiás vizsgálatokat, és nem követte a kutatási eljárások szakmai szabályait. Végkövetkeztetése szemben áll a tartalmi tényekkel – közölte a magyarországi homeopata orvosok egyesülete. Hozzáteszi, az MHOE tagja az Európai Homeopátiás Bizottságnak. Célja a homeopátia legmagasabb standardok szerinti oktatása és a betegek mellékhatástól mentes gyógyításának elősegítése. Ez összhangban áll a WHO iránymutatásával is, mely tagállamainak a komplementer gyógymódok további támogatását javasolja.

Az MHOE a homeopátia jobb megismeréséhez tanulmányt is ajánlott, amelyet itt lehet elolvasni.