Már lehet jelentkezni a Virtuális Falu Program új képzésére

Harmadik éve zajlik az a speciális képzési program és rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy a fiatalok aktív résztvevői legyenek településük közösségi életének.

Az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége 2012-ben indította el a Virtuális Falu Programot, amely abban nyújt segítséget, hogy a falusi közösségek tevékenységébe minél több fiatal kapcsolódjon be – ezzel is támogatva a falvak megmaradását, fejlődését. A harmadik fázis most indul, a képzésre már lehet jelentkezni, mondta Mikula Lajos, az AGRYA ügyvezetője a Kossuth Rádió Közelről című műsorában.
Kossuth Rádió, Közelről

Harmadik éve zajlik az a speciális képzési program és rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy a fiatalok aktív résztvevői legyenek településük közösségi életének. Hálózat épül olyan fiatalokkal, akik a településükön közösségi munkát végeznek, motiváltak és aktívak. Mikula Lajos elmondta: felkészítik őket arra, hogy eligazodjanak a falu életében, megmutatják, hogyan működik az önkormányzati rendszer, milyen kapcsolatok lehetnek az önkormányzat és az üzleti szféra, a civil szervezetek között.

Az elsősorban demokrácia és közösségfejlesztő program abból indul ki, hogy jól működő helyi közösségek nélkül a vidéki települések elveszítenek egy lehetőséget, amely a fejlődésükhöz szükséges.