Csepreghy: igazságos lesz a pályázati rendszer

Az érdeklődőknek 30 nap felkészülési idejük lesz, a pályázás lehetősége pedig egyszerre nyílik meg mindenki előtt, így a "jólértesültség" nem kap majd szerepet - hangsúlyozta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a 180 percben.

Pénteken kiírták a 2014-2020-as uniós ciklus pályázatainak első körét, amelynek egyik fontos célkitűzése, hogy a koncepciótlan fejlesztések helyett munkahelyteremtő invesztíciók valósuljanak meg. A részletekről Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a keddi 180 percben elmondta: a gazdaságfejlesztési pályázatoknak két alaptípusa van, az egyik a technológiai fejlesztésére, a másik a magas munkaerő-igényű ágazatokra koncentrál, például az állattenyésztésre, a zöldség- és gyümölcstermesztésre, és a kettő egyensúlyából lehet majd hosszabb távon növelni a foglalkoztatotti létszámot is.

A pályázati kiírások esetében fontos szempont volt, hogy a kormány irányítottabb módon tudja a forrásokat felhasználni a magyar gazdaság fejlesztési lehetőségeit szem előtt tartva, meghatározva azokat az ágazatokat (autóipar, informatika, turizmus, k+f), ahol jelentősebb fejlesztésekre van szükség, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy 2020 után a jelenlegi uniós fejlesztési politika így, vagy ilyen volumenben működik majd, a magyar gazdaság ezért sokkal inkább a saját termékenységére kell hogy támaszkodjon.
Csepreghy: igazságossá válik a pályázati rendszer

Az első pályázatok kiírásakor nagyon fontos szempont volt az az elmaradott vidéki területek felzárkóztatása is - emelte ki a helyettes államtitkár -, ezért most eddig meg nem valósult szennyvíz- és ivóvíz-beruházásokra is pályázhatnak majd a települések, később pedig a vidéki úthálózat fejlesztésére is jönnek majd kiírások. A szakember hangsúlyozta azt is, hogy éppen a nagyon világos kormányzati kiírások miatt jelentősen egyszerűsödik a pályázati adminisztráció is.

Az első, múlt hét pénteken megjelent kiírások egyébként a 2007-13-as időszak „slágerpályázatai”, mert a kormány még most is tárgyal az Európai Bizottsággal a következő időszakban indítandó operatív programokról, és amíg azokat Brüsszel nem fogadja el, a hazai költségvetés kockázatára írták ki a pályázatokat - emlékeztetett Csepreghy. Ezek egyébként olyan pályázatok, amelyek egy az egyben beilleszthetőek a 2014-20-as pályázati ciklus fő céljai közé - tette hozzá.

A fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár a Kossuth rádió kedd reggeli műsorában hangsúlyozta azt is, a mostani kiírásokban a kicsik is pályázhatnak majd, például a kkv-k exportpiacra jutása vagy a technológiai eszközfejlesztés területén. Az új operatív programokat egyébként, amelyekről informális egyeztetések már most is folynak Brüsszellel, a kormány döntése értelmében a hónap végéig kell benyújtani az Európai Bizottsághoz, és 2-3 hónap múlva a testület rá is bólinthat azokra.

Csepreghy Nándor a 180 percben emlékeztetett arra is, hogy a Miniszterelnökség döntése nyomán a pályázni szándékozók a pályázatok megjelenésétől számítva 30 nap „felkészülési időt” is kapnak. Ez alatt az idő alatt a cégek dokumentumot nem adhatnak be, de alaposan megnézhetik, milyen feltételekkel kaphatnak pénzt, kitölthetik a szükséges elektronikus igényléseket, a pályázás lehetősége pedig a 30 nap letelte után egyszerre nyílik meg mindenki előtt, mert a rendszer így működik igazságosan - jelentette ki a műsorban a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.