Magyar Iparszövetség: a kisvállalkozások nagyon várták a pályázatok megjelenését

A mikro-, kis- és középvállalkozások nagyon várták a 2014-2020-as időszak európai uniós fejlesztési pályázatainak megjelenését, a források megnyitását, és számítanak az operatív programok minél előbbi uniós jóváhagyásra - nyilatkozta Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke azt követően, hogy a kormány közzétette az új fejlesztési időszak pályázati kiírásait.

A szakmai érdekképviselet vezetője emlékeztetett arra, hogy bár beindult a gazdasági növekedés, bővült a foglalkoztatás, és ebben fontos szerepet játszottak a hazai kisvállalkozások, de a kkv-szektornak továbbra is nagy szüksége van az innovációt, a foglalkoztatást, a piacra jutást segítő támogatásokra.

Vadász György elmondta: a vállalkozói szektor örül annak, hogy az uniós források jelentős részét, 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre használják fel, ezen belül a kkv-fejlesztésre és foglalkoztatásra 32 százalékot lehet majd fordítani, és pályázati feltételekben kiemelt szempont a valódi növekedést jelentő hozzáadott érték megléte.

A Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke kiemelte: a vállalkozói szektor számára kedvező, hogy az új pályázati rendszerben egyszerűbbé, átláthatóbbá válik az adminisztráció, követhető lesz a pályázatok benyújtása, végrehajtása, ezzel jelentős kapcsolódó kiadást tudnak megtakarítani.

Vadász György hangsúlyozta: tisztában vannak azzal, hogy a kormány saját kockázatára jelentette meg pénteken az új kiírásokat. Abban bíznak, az Európai Bizottság minél hamarabb elfogadja a magyar operatív programokat, mert mindenki érdeke, hogy a rendelkezésre álló forrás minél hamarabb kerüljön be a gazdaság vérkeringésébe, a felhasználás növekedést hozzon a foglalkoztatásban, és végső soron hozzájáruljon az életszínvonal növeléséhez.