Édes Napok a budai Várban

Ebben az évben nem egy vendégország, hanem két, nemzetközi díjjal kitüntetett magyar csokoládékészítő mutatkozik be a pénteken kezdődő Édes Napokon a budai Várban.

A csokoládék és édességek háromnapos ünnepén a legkiválóbb kézzel gyártott csokoládék, cukorkák, sütemények és fagylaltok várják a közönséget, a világhírű márkák mellett bemutatkozik számos magyar műhely is - közölte Füleky György, a program egyik főszervezője az MTI-vel. Kiemelte, hogy a fesztivál vendége lesz Szántó Tibor és Mészáros Gábor nemzetközi díjjal is kitüntetett csokoládékészítő. A gasztroszínpadon munkájukról, külföldi tapasztalataikról, sikereikről is mesélnek a közönségnek.

Elmondta, hogy a programon nemcsak kézműves és exkluzív csokoládékat kóstolhat majd a közönség, hanem kiemelkedő minőségű süteményeket és egyéb kézműves édességeket is. "Első perctől kezdve a minőségre törekszünk, hiszen a rendezvény egy olyan szakmai seregszemle is kíván lenni, ahol a legjobb díjnyertes cukrászok és csokoládékészítők mutatkozhatnak be" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ebben az évben a sütemények kiemelt figyelmet kapnak a rendezvényen.

Ehhez kapcsolódik a szombat este különleges programja is, a So Delicious Fashion Show a Savoyai teraszon, ahol neves magyar divattervezők kreációi és a Sofitel Hotel mestercukrászainak ezekhez megálmodott tortái mutatkoznak be egy egyedi és látványos divatbemutató keretében.

Füleky György elárulta, hogy a tervek szerint jövőre Belgiumot látják majd vendégül az Édes Napokon.