Patyi: Először a főpolgármesterre és a polgármesterekre leadott szavazatokat számolják össze

Október 12-én önkormányzati választásokat tartanak Magyarországon. A legfontosabb tudnivalókról Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.

A korábbi tanácsrendszer szintén 5 éves időszakokkal dolgozott, majd 1990-ben átállt 4-4 évre az országgyűlési és a helyi önkormányzati rendszer - mondta Prof. Dr. Patyi András, hozzáfűzve, hogy nem csak ez a jelenlegi önkormányzati rendszer újdonsága, hiszen jelentősen átalakultak hatáskörök.

Az a fajta szabad mozgás, mely egy országgyűlési választásnál elképzelhető, itt most nem lehetséges, vagyis az átjelentkezés korlátok között történik – húzta alá Patyi András. Hozzátette: két választás is lesz ugyanazon a napon, a helyhatósági választás mellett nemzetiségi önkormányzatokat is megválasztják azok a választópolgárok, akik nemzetiségi választópolgárként szerepelnek a névjegyzékben. Körülbelül 1500 helyen tűztek ki nemzetiségi választásokat, 450-500 helyen azonban nincs elég jelölt, tehát nem kívánnak élni a nemzetiségi választópolgárok ezzel a lehetőséggel – mondta Patyi András.

Kiemelte: Budapest 11. választókerületében kitűzték az időközi választást – a Kiss Péter volt képviselő halálával megüresedett helyre megindult a választási eljárás. Október 6-20 között lesz lehetőség ajánlásgyűjtésre, és 20-ig be kell jelenteni a jelölteket - jelentette ki az elnök.

A választások során először a főpolgármesterre, valamint a polgármesterekre leadott szavazatokat számolják össze - mondta Patyi András.