Egy hónap múlva lesz a települési és nemzetiségi választás

A mostani adatok szerint jelöltek hiányában két képviselő-testületi, két polgármester- és 500 nemzetiségi választás maradhat el.

Egy hónap múlva, október 12-én vasárnap lesz a települési és nemzetiségi önkormányzati választás. A választási kampány három hete tart, ez idő alatt kellett a választáson induló jelölteknek és szervezeteknek megismertetniük magukat választóikkal, továbbá összegyűjteniük az induláshoz szükséges számú ajánlást. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint a települési önkormányzati választáson 58 ezer jelölt indul, míg az ugyanakkor rendezendő nemzetiségi választáson 12 ezer.

A települési választásokat Magyarország 3177 településén tartják, míg 13 nemzetiségi választást 1745 településen (2715-öt). Az NVI adatai szerint jelöltek hiányában két településen maradhat el a képviselő-testületi választás, és két polgármester-választást sem lehet megtartani. A települési nemzetiségi választások közül több mint 500 maradhat el a jelenlegi adatok alapján, a jelölteket ugyanis hétfőn 16 óráig lehetett bejelenteni, de az összegyűjtött ajánlások ellenőrzésére és a jelöltek nyilvántartásba vételére a választási bizottságoknak ma éjfélig van lehetőségük, így sok olyan jelölt van még, akiről nem döntöttek a bizottságok. Ezért a nyilvántartásba vételek lezárultával várhatóan kevesebb voksolás marad el.

A települési önkormányzati választáson a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok vehetnek részt, míg a nemzetiségin azok, akik szeptember 26-áig regisztrálják magukat. Az új választási eljárási törvény szerint kampánynak számít minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, például a plakáttal, közvetlen megkereséssel, politikai reklámmal, hirdetéssel vagy választási gyűléssel.

A választási kampány végéig a jelölő szervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát, mérettől és hordozóanyagtól függetlenül), de egyebek mellett fel kell tüntetni rajtuk a kiadó, valamint a kiadásért és szerkesztésért felelősök nevét.

A kampányban csak az a mintegy 600 sajtótermék (366 nyomtatott és 232 elektronikus) közölhet politikai hirdetést, amely korábban jelezte ezt a szándékát az Állami Számvevőszéknek. Az önkormányzati választáson induló jelöltek és jelölő szervezetek kampányukhoz nem kapnak állami támogatást. A kampányra fordítható összeg nincs limitálva. Választási gyűlést a kampányidőszakban lehet tartani, a szavazás napján már nem. A kampányban a választási gyűléseket nem kell bejelenteni a rendőrségnek, a rend fenntartásáról a szervezőnek kell gondoskodnia. Kampánycsend - csakúgy, mint az országgyűlési és az európai parlamenti választáson - a mostani választáson sincs, de a választás napján a szavazóhelyiségek épületének bejáratától számított 150 méteres távolságon belül, közterületen nem lehet kampányolni.