Fonó: sikerek, lemezek, koncertek, fesztivál

A Fonó Budai Zeneház kiadói sikereiről, új lemezekről, koncertekről, fesztiválról, rendezvényekről, az Utolsó óra népzenei gyűjtés folytatásáról is szó volt a Fonó keddi sajtótájékoztatóján.

"Folytatjuk a népzenei CD-k kiadását, mert ezzel segítjük a produkciókat" - mondta Horváth László, a Fonó ügyvezető igazgatója. A Lajkó Félixet, a Söndörgőt, a Romengót, a Buda Folk Bandet, a Karavan Familiát, a Révet, a Dresch-Lukács duót vagy a Both Miklós Folkside-ot is megjelentető kiadót a Womex (World Music Expo) idei listáján a 12. helyre rangsorolták a nemzetközi világzenei mezőnyben.

Weyer Balázs, a világzenei lemezek havi és éves listáját összeállító World Music Charts Europe (WMCE) magyar zsűritagja megjegyezte, hogy a Fonó előtt csak az iparág amerikai és brit multijai vannak, ráadásul a magyar label csak magyar előadókkal foglalkozik.

Mint elhangzott, a CD-k kiadására a Nemzeti Kulturális Alapnál, illetve a most induló Cseh Tamás Programban egyaránt fogadókészség van, miközben a Fonó tavaly teljes portfolióját digitalizálta, és a terjesztés ezen a téren is zajlik. Horváth László kiemelte: ősszel adják ki Csík János, Herczku Ágnes és Lajkó Félix új CD-jét.

A Csík Zenekart több mint negyedszázada megalapító Csík János december 30-án ünnepli 50. születésnapját. Ezen a napon - a Fonó rendezésében - idén is óévbúcsúztató nagykoncertet tart a csapat a Syma-csarnokban, és addigra kapható lesz a kiváló hegedűs első szólóanyaga, amelyen mások mellett Dresch Mihály, Presser Gábor, Ferenczi György, Pál István "Szalonna", a citerás Széles András is közreműködik.

"Presser Gábor bíztatására írtam egy történetet, amit ő kísér le, szerepelni fog a lemezen saját dallamötletem és szövegem, és közreműködik egy idős bárzongorista, Németh László is" - válaszolta Csík János az MTI kérdésére.

A Fonó szervezi december 28-án a Muzsikás nagykoncertjét a Művészetek Palotájában, valamint jövő február 27-28-án ugyanott a hazai és külföldi állomásokat is érintő Lajkó Félix Maraton zárását. A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválhoz a Samsara Quartet, Jyotsna Srikanth indiai hegedűművész, a dzsesszes-etnós Eastwing, valamint a svéd nikkelhárfás, Emilia Amper októberi koncertjeivel kapcsolódik a zeneház.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója szólt arról, hogy a Fonóban 1997-től 2001-ig tartott nagyszabású Utolsó óra népzenei gyűjtés folytatásaként tíz magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki zenekar idős előadói lépnek fel szerdától karácsonyig a Fonóban, ezúttal a holokauszt emlékévhez kapcsolódva. A nyitó program a técsői Csernavec Jóska és zenekara, később fellépnek magyarszovátiak, tiszakóródiak, nagybányaiak, aknaszlatinaiak, magyarpalatkaiak és szászcsávásiak is.

"Az érkező zenészek produkcióját először gyűjtjük, aztán lesz a koncert, végül minden alkalommal táncház" - fűzte hozzá Kelemen László.

A Fonó Szerda táncházban az őszi időszakban a kalotaszegi táncokkal lehet ismerkedni, most szombattól havonta egyszer a Parno Graszt tart cigányklubot a Fonóban.

Fontos és sok helyszínes rendezvény lesz novemberben a Héttorony Fesztivál. A rendezvény gálája november 20-án hagyományosan a néhai kiváló építész, Makovecz Imre születésnapján van. "A Héttorony a népzene, a parasztzene és az abból sarjadó kortárs muzsika ünnepe, amely idén is ellátogat a határon túli magyarsághoz, hiszen Nagyváradon és Csíkszeredán is lesz rendezvény" - mondta Kiss Ferenc, a fesztivál művészeti vezetője.

A sajtótájékoztatón Fehér Anikó, a Magyar Rádió Zrt. népzenei és világzenei programszerkesztője beszélt a közmédia rádióiban futó népzenei műsorokról, köztük az immár hetedik éve hallható Népzene határok nélkül-ről (Kossuth Rádió), Sebő Ferenc ismeretterjesztő műsoráról (Bartók Rádió), valamint a Dankó Rádióról. Mint elhangzott, a WMCE listájára csak azon előadók lemezei kerülhetnek fel, akiknek a közrádiók játsszák a felvételeit.