Családügyi államtitkár: Hadd döntse el Magyarország, mit gondol férfi és nő kapcsolatáról

Az általánosan elfogadott emberi jogokat Magyarország is sajátjának vallja, ugyanakkor elvárja, hogy a kormányzat családról, két ember házasságáról vallott nézeteit ne akarják kívülről megszabni – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi demográfiai adatai bíztató jelenségekről tudósítottak. 2014. első négy hónapjában 500-zal több házasság köttetett, 800-zal több gyermek jött a világra, 1300-zal kevesebb magzat életét szakították meg és 1700-zal kevesebben haltak meg, mint egy esztendővel korábban. Bár ez még nem azt jelenti, hogy megállt a népességfogyás, de az üteme csökkent.

Novák Katalint család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Vasárnapi újságban azt mondta, demográfiai kérdésekben négy hónap adatai alapján nem lehet még komoly következtetéseket levonni. Ha azonban az elmúlt három év adatait vizsgáljuk, akkor az már sejtet egy trendet. Például 2011-ben az előző évhez képest 0,8, 2012-re 1, 2013-ra további 2 százalékkal nőtt a házasságkötések száma – ehhez jött a mostani emelkedés.
Demográfiai változások, Novák katalin államtitkár - Vasárnapi újság

Az államtitkár szerint még így is óvatosnak kell lenni a megfogalmazásokkal, úgy véli, tíz-húsz-harminc év múlva tudjuk megállapítani, hogy csökkent-e a népességfogyás üteme, illetve megállt-e a folyamat.

Novák Katalin hangsúlyozta, a gyermekvállalási kedvhez az anyagi ösztönzőkön túl fontos, hogy kiszámítható legyen a jövő, az emberek bízhassanak az államban.

A politikus arról is beszélt, hogy szerint egyes nyugat-európai liberális országok és kormányok az általuk képviselt értékrendet a legtrükkösebb módon próbálják belerejteni a különböző dokumentumokba. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az Európai Unió, hanem más nemzetközi szervezetek állásfoglalásaiba is, elsősorban az ENSZ fejlesztéspolitikai irányelveibe tesznek olyan kifejezéseket, amelyek már tágítják a család fogalmát.

A magyar kormányzat álláspontjáról szólva azt mondta, nem értenek egyet azzal, hogy megfoghatatlan, nehezen definiálható kifejezések, illetve olyan elvek kerüljenek ilyen dokumentumokba, amelyekben nincs konszenzus. Az általánosan elfogadott emberi jogokat Magyarország is sajátjának vallja, abban azonban, hogy nekünk mi a felfogásunk a családról, egy nő és egy férfi kapcsolatáról, engedtessék meg, hogy szabadságunk legyen – fogalmazott.

Novák Katalin szerint Magyarországnak meg kell találnia azokat a partnereket, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak ezekben a kérdésekben. Nem azt kell, hogy bekopogtassanak, kezdeményezően kell fellépni. "Ígérhetem, hogy ebben én magam is kezdeményező leszek"– mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió műsorában.