Négy éven belül lehet új büntetőeljárási törvény

Nem kozmetikázott, hanem valóban új büntetőeljárási törvény (Be.) tervezetét akarja elkészíteni az ezzel foglalkozó kodifikációs bizottság nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a testület két tagja, Kónya István, a Kúria elnökhelyettese és Márki Zoltán kúriai tanácselnök.

Kónya István elmondta: a kodifikáció két részből áll, volt egy kormánybizottság, amely a Be. koncepcionális alapjait fektette le. Az év elejétől megújult, kibővített bizottság - építve az előző testület munkájára - már a normaszöveget készíti el. Jelenleg az alapelveknél tartanak, a tervek szerint a törvényt ebben a ciklusban fogadnák el.

A lap hétfői számában megjelent interjúban a bizottság tagjai arról beszéltek: világosan elkülönítenék a büntetőeljárás szereplőinek felelősségi köreit, bizonyos mértékben bővítenék a fellebbviteli bíróságok bizonyítási lehetőségeit, és újraszabályoznák a sértettek jogállásának és eljáráson belüli fellépésének lehetőségét és rendjét.

A bírák emellett egyértelműen megtiltatnák a rosszhiszemű pervitelt, a joggal való visszaélést.