A 60 éves CERN-t ünneplik az ELTE-n

A genfi CERN kutatóközpont megalapításának hatvanadik évfordulóját ünneplik kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

A jubileum keretében átadták a Sokszínű fizika interaktív kiállító buszt, és előadást tartott Rolf Heuer, az Európai Nukleáris Kutató Szervezet, a CERN főigazgatója. "A busz célja, hogy közelebb hozza a középiskolás fiatalokhoz a fizika olyan szép, de talán nehezebben érthető területeit, mint nanotechnológiai kutatások vagy a részecskefizika" - mondta az egyetem lágymányosi campusán megrendezett sajtótájékoztatón Lévai Péter, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója. A busz a tervek szerint ősszel indul útjára, hogy országszerte középiskolákban népszerűsítse a tudományt és a kutatói életpályát.

Lévai Péter úgy fogalmazott: a CERN-nek Magyarországon van a "második agya, avagy szíve", hiszen itt, Csillebércen elemzik ki azokat az adatokat, amelyeket a CERN gyűjt össze. "Úgy is mondhatjuk, hogy Csillebércen ássuk ki az adattömegből a felfedezéseket. Nagy büszkeség számunkra, hogy erős partnerei lehetünk CERN-nek" - tette hozzá.

A svájci részecskefizikai laboratórium egyúttal továbbképzési helyszínként is szolgál magyar tanárok számára: az elmúlt években összesen több száz magyar fizikatanár vehetett itt részt többnapos képzési programokon - jegyezte meg Lévai Péter.

Rolf Heuer hangsúlyozta, hogy az intézetben folyó fizikai kutatások eredményei gyakran más területeken is hasznosíthatók. Példaként az orvostudományt - tumorok lokalizálása és kezelése - és az energiatechnológiát - napelemek hatékonyságának javítása - említette.

A CERN főigazgatója kitért arra is, hogy a kutatások legmagasabb szakmai szinten való végzése mellett az is fontos céljuk, hogy csapatmunkára és együttműködésre tanítsák a kutatókat.

A CERN60 kiemelt eseménye volt a Sokszínű fizika interaktív kiállító busz átadása. A külsejében is színes busz egyik részében az eddig is népszerű "nanobusz" (Nanocsodák mozgásban kiállítás) kísérleteit lehet továbbra is kipróbálni, másik részében pedig a CERN világába léphetnek be az érdeklődők, megcsodálhatják például az LHC alagút és a detektormágnesek impozáns képeit. A busz a tervek szerint ősszel indul útjára, hogy országszerte középiskolákban népszerűsítse a tudományt és a kutatói életpályát.

A jubileumi programok keretében Rolf Heuer ismeretterjesztő előadást is tartott A CERN 60 éve: Mit mond nekünk a Higgs-bozon felfedezése a fizikáról, az emberiségről és az univerzumról címmel.

Idén Európa-szerte nagyszabású rendezvényekkel ünneplik a CERN 60. születésnapját. A CERN60 eseménysorozat keddi magyarországi nyitórendezvénye az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös szervezésében valósult meg. Az ünneplés a szeptember 27-28-i hétvégén folytatódik Csillebércen, a Wigner-központban második alkalommal megrendezendő CERN Open Days keretében; a tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is kiállítás várja az érdeklődőket és megnyílnak a Wigner Adatközpont kapui is.