Befejeződött az EP-választás Magyarországon

Az Európai Parlament magyar tagjainak választásán 18.30 óráig a jogosultak 27,64 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. A szavazók arról döntöttek, a listát állító nyolc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt a 751 tagú testületébe. Az NVI este 11 órakor közli az előzetes tájékoztató adatokat. Elemzők szerint : erős kritika a választók távolmaradása.

Az ország mind a 10 386 szavazóköre bezárt este 7 órakor, a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdtek az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán leadott voksok megszámlálásához - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap este. A szavazókörök zárása után a Nemzeti Választási Központban tartott sajtótájékoztatón az NVI elnöke ismertette a 18.30 órai részvételi adatokat, amelyek szerint a választásra jogosultak 27,64 százaléka szavazott addig. Emlékeztetett: újabb megjelenési adatot már nem hoznak nyilvánosságra, csak a teljes részvételi számot közlik majd 23 órakor, amikor nyilvánosságra hozhatják a választás eredményét. Az NVI elnöke jelezte: a részvétel elmarad a 2009-es és 2004-es adatoktól is. A választási iroda vezetőjeként úgy fogalmazott, nem tudja megmondani, mi volt az alacsony részvétel oka, az a politológusok dolga lesz.

99,07 százalékos a feldolgozottság

A szavazókörök zárása után két órával, este 9-kor már a leadott szavazatok 99,07 százalékának feldolgozásával végeztek a szavazatszámláló bizottságok - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az MTI-nek. Bár magas a feldolgozottság, az eredmények közzétételével meg kell várni az este 11 órát, amikor az utolsó uniós tagállamban, Olaszországban is bezárnak a szavazókörök.

"Nagyon szépen folyt"

Mint mondta, gyakorlatilag "nagyon szépen folyt" a választás egész nap, nagyon kevés probléma merült fel. Hat helyről jelentettek rosszullétet, és volt egy olyan rendkívüli esemény is, hogy valaki mozgóurnát kért, és a kiérkező szavazatszámláló bizottsági tagok az illetőt a földön fekve találták, s azonnal mentőt hívtak. A III. kerület egyik szavazókörében két négyzetméternyi vakolat omlott az urnára, ezért "átköltöztették" a szavazókört egy másik helyiségbe és a szavazás folytatódhatott. A külképviseleteken 96 helyen volt szavazás, 13 külképviseleten valamennyi névjegyzékbe vett választó elment szavazni. Pálffy Ilona megjegyezte: már az országgyűlési választáson is magas volt a külképviseleteken megjelentek aránya. A külképviseleteken egy rendkívüli esemény történt: Pozsonyban áramszünet volt, de rendkívüli intézkedésre nem volt szükség, mert a természetes fénynél folytatódhatott a voksolás. Az átjelentkezések miatt sem volt sehol probléma - jegyezte meg. Hozzátette: két-három szavazónál több még a legtöbb átjelentkezőt váró szavazókörökben sem állt sorban egyszerre, zavartalanul lehetett voksolni. Pálffy Ilona szólt arról, hogy a szavazókörök zárása után a bizottságok megszámlálják a szavazatokat, de az eredményeket 23 óráig, amíg az Európai Unió valamennyi tagállamában be nem fejeződik a voksolás, nem hozhatják nyilvánosságra. Utalt arra is, hogy a külképviseleteken szavazók voksait tartalmazó urnák várhatóan szerdán megérkeznek az NVI-hez, így a külképviseleti voksok összeszámlálása után várhatóan még aznap meglesz a választás végeredménye is. Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke arról beszélt, a szavazás napján nem történt olyan esemény, amely az NVB állásfoglalását, döntését igényelte volna.

30 százalék alatt lehet a részvétel

A fővárosban a szavazók 36,42 százaléka, 492.528 választópolgár adta le szavazatát 18.30 óráig. Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 352 ezer választópolgárból 0,89 százalék, 12.009 választó adta le szavazatát. 9 órára már a jogosultak 5,18 százaléka (70.008 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 13,83 százaléka (187.058 választó), 13 órára a jogosultak 21,11 százaléka (285.436 választó), 15 órára a jogosultak 26,05 százaléka (352.290 választó), 17 órára a jogosultak 31,41 százaléka (424.686 választó), 18.30-ra a jogosultak 36,42 százaléka (492.528 választó) járult az urnákhoz. A megyék közül a részvételi arány 18.30 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 29,34 százalék, ami 61.710 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt, 22,86 százalék, ebben a megyében 99.643-an voksoltak. A vasárnapi európai parlamenti választáson 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 27,64 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:

Baranya megye 25,46 százalék 80.498 szavazó
Bács-Kiskun megye 23,96 százalék 102.808 szavazó
Békés megye 24,49 százalék 73.190 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 24,74 százalék 136.268 szavazó
Csongrád megye 25,65 százalék 87.112 szavazó
Fejér megye 26,36 százalék 91.521 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye 27,98 százalék 100.694 szavazó
Hajdú-Bihar megye 22,86 százalék 99.643 szavazó
Heves megye 27,78 százalék 69.307 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye 23,88 százalék 75.623 szavazó
Komárom-Esztergom megye 25,78 százalék 64.618 szavazó
Nógrád megye 25,91 százalék 42.748 szavazó
Pest megye 28,35 százalék 277.769 szavazó
Somogy megye 25,52 százalék 66.949 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 23,6 százalék 106.355 szavazó
Tolna megye 24,74 százalék 47.218 szavazó
Vas megye 29,34 százalék 61.710 szavazó
Veszprém megye 27,47 százalék 81.032 szavazó
Zala megye 26,92 százalék 62.834 szavazó

A külképviseleteken 83,58 százalékos volt a részvétel

Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán az ország 96 külképviseletén 6310-en szavaztak, azaz a névjegyzékbe vettek 83,58 százaléka elment voksolni - derül ki a Nemzeti Választási Iroda vasárnap esti adataiból. Tizenkilenc olyan külképviselet van, ahol valamennyi, a névjegyzékbe felvett választó elment szavazni: Tirana (9 szavazó), Baku (24), Minszk (15), Brazíliaváros (6), Eszék (5), Újdelhi (18), Teherán (9), Amman (5), Almati (9), Asztana (13), Csungking (8), Havanna (5), Bejrút (1), Szkopje (14), Podgorica (8), Jekatyerinburg (4), Rijád (9), Belgrád (30), Tunisz (2). A legtöbb választó Brüsszelbe jelentkezett, 889, közülük 779-en (a választásra jogosultak 87,63 százaléka) el is mentek szavazni. London volt a második legtöbb szavazót váró külképviselet, 701 voksolót vártak, közülük 494-en (70,47 százalék) szavaztak. A legalacsonyabb részvétel Sao Paulóban volt: a választásra névjegyzékbe vett hét szavazóból csak négy ment el szavazni, ez 57,14 százalékos részvétel. A külképviseleteken azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok szavazhattak, akik korábban felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe.

Indul a számlálás

A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához. A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát. Csak ezek után bonthatják fel az urnákat. A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események jegyzőkönyvében. (A bizottság dönt arról, hogy - az eset körülményeit is figyelembe véve - az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri-e annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.) Először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrző lapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával, majd felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat. A bizottság külön csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik, és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.

Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel. A bizottság külön válogatja az érvényes szavazólapokat is. A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz. A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, és ott haladéktalanul rögzítik az adatokat az informatikai rendszerben.

Este 11 órakor jönnek az előzetes tájékoztató adatok

A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat - az urnával együtt - haladéktalanul a helyi választási irodába szállítja. A Nemzeti Választási Iroda ezek alapján közli este 11 órakor az előzetes tájékoztató adatokat. Erre azért van szükség, mert meg kell várni, amíg az Európai Unió valamennyi tagállamában véget ér a választás, és bezárnak a szavazókörök, Olaszországban azonban ez csak este 11 órakor történik meg. Öt évvel ezelőtt csak este 10 óráig kellett várni az eredmények nyilvánosságra hozatalával, mivel akkor zártak be a szavazókörök Lengyelországban és a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken. Öt évvel ezelőtt, amikor este 10 órakor elindult a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató rendszere, már 99,99 százalékos feldolgozottságúak voltak az eredmények. Az uniós tiltás ugyanakkor nem vonatkozik a közvélemény-kutatásokra, azokat korlátozás nélkül közzé lehet tenni. Az Európai Parlament a szavazás napján 21 órakor közzéteszi az első, európai szintű részvételi adatokra vonatkozó becsléseket, 22 óra után pedig az első összeurópai mandátumbecslést a tagállami exit pollok alapján. (A választás hivatalos eredményét a Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg a szavazóköri jegyzőkönyvek és a külképviseleteken leadott és az NVI-ben megszámlált szavazatokról szóló jegyzőkönyv alapján, várhatóan legkésőbb csütörtökön.)