Bajnai tagadja, hogy köze lenne a fejrugdosós mémhez

Orbán Viktor fejével focizik Bajnai Gordon, ez látható az interneten megjelent képsorozaton. Az Együtt-PM vezetője hivatalos facebook-oldalán csodálatosnak nevezte, és meg is osztotta követőivel azt a válogatást, amelyikben több más alkotás mellett a fejrugdosós animáció is szerepelt. A volt kormányfő ugyanakkor a Híradó kérdésére azt mondta: semmi köze a fejrugdosós képsorozathoz és a bejegyzéshez, holott hivatalos facebook-oldalán úgy látszik, hogy még meg is köszönte a munkáját az összeállítások készítőinek.

Orbán Viktor fejével focizik Bajnai Gordon – ez a képsorozat az elmúlt napokban jelent meg az interneten. Az Együtt-PM hivatalos kampányfilmjét alakította át így valaki.

Szeptemberben Dopeman, a rapper focizott a miniszterelnök fejével – a Bajnai Gordon pártjához tartozó Magyar Szolidaritás Mozgalom ünnepelte így második születésnapját. A mostani alkotót, vagyis aki az eredeti filmben szereplő labda helyére Orbán Viktor fejét rakta, akár a szeptemberi fejrugdosás is megihlethette.

Ősszel ízléstelennek vélte Bajnai Gordon a fejrugdosást. Most – hivatalos facebook-oldalán csodálatosnak nevezte azt a válogatást, amelyikben több más alkotás mellett a fejrugdosós animáció is szerepelt.

Bajnai Gordon a rajongóinak szóló ajánlóban szó szerint azt írta: „Köszönöm a mémipari munkásoknak! Csodás válogatás itt”.

A Fidesz szóvivője leszögezte: ez egy újabb bizonyíték a baloldal agresszív, erőszakos és szélsőséges stílusára. Hoppál Péter szerint az emberek már nem tudnak nevetni Bajnai Gordon hasonló viccein.

„Azt gondolom, hogy erre a szélsőséges magatartásra és stílusra, amely Magyarország számára veszélyes, nemet fognak mondani vasárnap a választópolgárok” – mutatott rá Hoppál Péter.

„Ne vicceljünk, természetesen ízléstelen mindkettő, az internetes folklórt pedig nem én irányítom, és nem korlátozom” – reagált Bajnai Gordon. A volt kormányfő szerint semmi köze a rugdosós videóhoz, és „nem is felel meg az ízlésének” – húzta alá. Arra kérdésre, hogy akkor miért nevezte csodásnak a válogatást, azt mondta: ez félreértés.

A bejegyzés azóta is olvasható Bajnai Gordon hivatalos közösségi oldalán egy olyan helyen, ahova – a facebook gyakorlata szerint – ő írhatott, vagy olyan, akinek ő korábban jogosultságot adott erre. Nemcsak csodásnak nevezik azt a válogatást, amelyben a fejrugdosós képsorozat is szerepel, hanem még köszönetet is mondanak azoknak, akik ezeket készítették.

Az összeállítás készítői azóta ezt a képsorozatot törölték az oldalukról.