Római kiállítás Hajnal János hagyatékából

Hajnal János római műtermében címmel látható kiállítás péntek estétől a Római Magyar Akadémián (RMA) a 2010-ben elhunyt római magyar festőművész hagyatékából, eddig nagyrészt soha nem látott alkotásokkal.

A tárlat anyaga a művész lánya, az Olaszországban élő Hajnal Júlia birtokában levő gyűjteményből származik. Az alkotásokat a Balassi Intézet-RMA-n most először látható kiállításra válogatta össze Németh Pál szobrászművész, az RMA állandó kurátora és Balázs Kata művészettörténész. Kettőjük közös munkája a kiállításra megjelentetett, de a tárlat anyagánál gazdagabb katalógus is.

A képek a 97 évesen elhunyt Hajnal János teljes munkásságát felölelik - mondta el Balázs Kata az MTI-nek, kiemelve a széles tematikai merítést.

A Római Magyar Akadémia három kiállítótermében június 15-ig látható kiállítás első termében Hajnal Jánosnak itáliai szerzők, Dante Alighieri és a római dialektusban író költő Trilussa műveihez készített illusztrációi láthatók. Ezen kívül Hajnal batikmunkáit is kiállították, amelyek Balázs Kata szerint a festő legkülönlegesebb technikáját képviselik, "mivel Hajnal a batikot táblaképként kezelte".

A következő teremben az egykori római Hajnal-műteremből származó "festői vallomások" sorakoznak: önarcképek és más személyes hangvételű festmények, hangszercsendélet, római tájképek. Az utolsó terembe az 1950-1960-as években készült állatképek kerültek.

"A kiállítás a monumentális festményeiről ismert Hajnal János másik, személyesebb oldalát kívánja közelebbről bemutatni, rávilágítva a művész sokszínű életművére" - hangsúlyozta Balázs Kata.

Hajnal János - Aba-Novák Vilmos festőművész egykori tanítványa - 1948-ban telepedett le Olaszországban. Alkotásai egész Olaszországban megtalálhatók: többek között a római Santa Maria Maggiore-bazilikában, a vatikáni audienciateremben és a Vatikáni Múzeumban. Hajnal készítette a milánói dóm üvegablakait is és számos más ismert olaszországi épület is őrzi alkotásait.

Haláláig az itáliai magyar közösség tekintélyes tagja volt.