Új helyen a Budapesti Távtanulási Központ

Ünnepélyesen átadták a Budapesti Távtanulási Központ új létesítményét kedden, amely a Hageni Távegyetem egyetlen nem német nyelvterületen működő központjaként segíti Magyarországon és a környező országokban a hallgatókat.

Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a Budapesti Távtanulási Központ és a Német Felsőoktatási Információs Központ mostantól a Madách Trade Centerben található.

A Budapesti Távtanulási Központ 1991 óta segíti az egyetem Magyarországon élő hallgatóit, akik a közgazdaságtudomány, kultúra és társadalomtudományok, jogtudomány, informatika és matematika területén alap- és mesterszakos egyetemi végzettséget szerezhetnek.

A központ támogatja őket a tanulmányaik megtervezésében, a virtuális tanulótér használatában, a hallgatói adminisztráció lebonyolításában és a vizsgákra mentori támogatással készülhetnek fel.

A közlés szerint a hallgatóknak félévente mintegy 280 euró tanulmányi költséggel kell számolniuk, ugyanakkor a magyar hallgatók eséllyel pályázhatnak a Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) ösztöndíjára ennek a költségnek a fedezésére.

Az új létesítményt a Hageni Távegyetem rektora, Helmut Hoyer adta át.