Átadták a Márciusi Ifjak Díjakat

A Magyarország javát szolgáló kiegyezést talán a díjazottak korosztálya hozza el - mondta Bajnai Gordon

Új kiegyezésre és talán új reformkorra van szüksége Magyarországnak - hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök a Márciusi Ifjak Díj átadásakor hétfőn a Parlamentben. Az elismerést tizenöt fiatal, 35 év alatti művész, kutató vehette át.

"Az ország nagy, közös ügyeiben a szükséges egyetértést a mi generációnknak eddig nem sikerült elérnie" - vont mérleget a kormányfő, a díjazottakhoz fordulva azonban hozzátette: ez nekik talán menni fog. Mint Bajnai Gordon kiemelte, a Márciusi Ifjak Díj nem elsősorban azoknak szól, akik kapják, hanem azoknak, akiknek rajtuk keresztül példát mutat. A példamutatás lényege a változásban és a jobbítani akarásban van, és ez az, ami az országot előre viszi - vélekedett. "Az országot jobbá tenni nem elsősorban a politikusok fogják (...), az igazi munkát azok a polgárok végzik el, akik tisztességgel teszik a dolgukat" - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

A reformkor jelmondatai közül Bajnai Gordon Kölcsey sorait idézte: "Jelszavaink valának: haza és haladás"; hozzátéve, a két fogalom ma sem kerülhet szembe felelősen gondolkodó ember fejében.

A kormányfő szerint március 15. a magyarság közös nemzeti örökségének alapja az ország határain belül és kívül is, így az ünnep alkalmas lehet arra, hogy "szorosabbra fonjuk kötelékeinket".

A Magyarország javát szolgáló kiegyezést talán a díjazottak korosztálya hozza el, mert "ez a generáció tudja, merre kell haladni, és tovább is viheti a jó ügyeket" - fogalmazott Bajnai Gordon.

Az idei Márciusi Ifjak Díjakat Barabás Lőrinc előadóművész, dzsessztrombitás, Csáki András gitárművész, Cser Krisztián énekművész, Győrffy Ákos költő, Kocsis Gergely színművész, Krausz Alíz táncművész, Kudász Gábor Arion fotóművész, Losonczi Áron építészmérnök, Muraközy Balázs közgazdász, Schneider Jankó bábszínész, Szabadics János biológus, agykutató, Tarr Hajnalka festőművész, Vajda Milán színművész, Vári György irodalomtörténész, kritikus és Zsíros Éva orvos főhadnagy.Csáki András és Kudász Gábor Arion helyett - külföldi útjuk miatt - díjaikat családtagjaik vették át.

A magyar kormány 2008-ban alapította a kitüntetést Márciusi Ifjak Díj - A fiatal magyar tehetségekért címmel. Az elismerés annak a tizenöt fiatal, 35 év alatti embernek adományozható minden év március 15-én, akik az alkotó- és előadóművészet, a kultúra, a tudomány, a társadalmi és technológiai innováció, valamint a sport területén kifejtett tevékenységükkel öregbítették Magyarország hírnevét, elősegítették kulturális gyarapodását.

A díjazottak egy Márciusi Ifjak Díj 2010 feliratú kisplasztikát, emléklapot és egyszeri, 500 ezer forintos pénzjutalmat kapnak.