Sokkoló tények a legértékesebb forrásunkról

 

Március 22-e a víz világnapja és ez az esemény kívánja felhívni a figyelmet azokra a nehézségekre, amelyekkel a vízzel kapcsolatban szembenéznek a nélkülöző népcsoportok.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1993-ban indította el a víz világnapja kezdeményezést. Annak időpontját, amikor mindenki számára elérhető lesz a víz biztonságos forrásból, 2030-ra tették, a fenntartható fejlődés egyik céljaként – írja a Newsweek.

Az idei év a „senkit nem hagyunk hátra” mottóra épül. A cél a tudatosság növelése, és annak a ténynek terjesztése, hogy az ivóvízforrások felkutatása háttérbe szorult, ez pedig a marginalizált egyének számára okozza a legnagyobb problémát. Ide tartozhatnak gyerekek, nők, menekültek, őslakosok és fogyatékkal élők az Egyesült Nemzetek adatai alapján. A bizonytalan körülmények között élők is érintettek lehetnek.

Jelen esemény alkalmából néhány megdöbbentő adat és statisztika következik.

Az Egyesült Nemzetek országaiban több mint 2,1 milliárd ember otthonában nincs ivóvíz. A világon élő emberek majdnem két harmadának jelent problémát vizet találni legalább az év egy hónapjában. A nem biztonságos vizet fogyasztók közel 80 százaléka él vidéki területeken. Négyből egy diák nem jut ivásra alkalmas vízhez az iskolában, így rákényszerülnek, hogy nem biztonságos forrásból igyanak, vagy egyáltalán nem ivóvíznek minősülő vizet fogyasszanak.

Amennyiben folytatódnak a most megfigyelhető trendek, megközelítőleg 700 millió ember kényszerülhet arra, hogy elhagyja otthonát 2030-ra az ivóvízhez való hozzáférés hiánya miatt – állapította meg a szervezet.

Russel Arnott, poszt-doktori kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy a víz nem csak a folyadékpótláshoz szükséges. Kiemelte, hogy a Földön ma három emberből egynek nincs lehetősége tisztálkodásra.

A jövőbe tekintve, és a globális felmelegedés fenyegetését figyelmembe véve, Arnott figyelmeztetése a következő: ha az időjárási mintázatokat továbbra is a klímaváltozás zavarja össze, előrejelezhető, hogy szárazságra kell számítani, valamint arra is készülni kell, hogy a felhőszakadások, az áradások és aszályok még szélsőségesebbek lesznek.

Azt mondta, aki teheti halmozzon fel könnyen elérhető tartalékot. „A víz valami olyan, amit hajlamosak vagyunk készpénznek venni, azt gondolván, hogy egy pillanat alatt hozzájuthatunk egy pohár kristály tiszta, friss ivóvízhez” – zárta a kutató.

Arnott kollégája, Dr. Tom Arnot véleménye szerint globálisan és lokálisan is meg kell értenünk, mekkora értéket jelent a víz. „A személyes vízfogyasztási szokásainkat meg kell változtatnunk, és el kell fogadni az újrahasznosítás szükségességét. Őrültség lenne elfelejtenünk, hogy a víz az élet.”