Hatvanévesen is észbontó a szülinapos Sharon Stone

 

Hollywood bombázója bevallottan élvezi, hogy idősödik, külseje azonban meghazudtolja a korát.

Betöltötte a hatvanat Sharon Stone, a nagy vihart kavart Elemi ösztön című film főszereplője, aki sokak szerint még ma is Hollywood egyik legdekoratívabb és legokosabb színésznője.

Sharon Stone egy tízest bármikor letagadhatna. Fotó: Getty Images

Sharon Stone egy tízest bármikor letagadhatna. Fotó: Getty Images

A pennsylvaniai munkáscsaládból származó kislány tíz hónaposan beszélt, az iskolát ötévesen a második osztályban kezdte és 15 évesen egyetemre járt: intelligenciahányadosa 154 pont, s a Menza szervezet tagja. Bár jogásznak készült, a mozi világa már kiskorában megragadta.

 

A rendkívül céltudatos Sharon tinédzserként határozta el, hogy ő lesz a következő Marilyn Monroe: első lépésként szépségversenyeken indult és rendre győzött, majd 19 évesen New York-ba ment, ahol a Ford modellügynökség szerződtette.

A 70-es években ő volt a Revlon kozmetikai cég arca, s a diétás kólát is reklámozta. Karrierjét magánéleti tragédiák hátráltatták, ráadásul egy balesetben súlyosan megsérült, a nyakán keletkezett heget rendszerint ruháival fedi el.

A filmvásznon először 1980-ban Woody Allen Csillagporos emlékek című filmjében tűnt fel néhány pillanatra, egy vonat ablakából kihajolva, egy évvel később a Halálos barát című horrorban már meg is szólalt. Hollywoodban eleinte szőke Barbie-babának tartották és csak jelentéktelen szerepeket ajánlottak neki, azt is külső adottságai miatt.

 

 A színésznőt kezdetben Barbie-babaként könyvelték el. Fotó: Getty Images

A színésznőt kezdetben Barbie-babaként könyvelték el. Fotó: Getty Images

Az áttörést 1990 hozta meg számára, amikor Paul Verhoeven rá osztotta Az emlékmás című sci-fi akciófilmben Arnold Schwarzenegger feleségét (a siker érdekében kick-box órákat vett), és a Playboy hasábjain is levetkőzött.

A lábemelős jelenet megváltoztatta a karrierjét

Neve immár ismert volt, filmjeit azonban továbbra sem sorolták a legmaradandóbb alkotások közé, a vásznon rendre erotikus vonzerővel bíró hideg szépségként tűnt fel. A helyzet 1992-ben változott meg, amikor elvállalta az Elemi ösztön című thriller női főszerepét, amelyre nemet mondott Geena Davies, Michelle Pfeiffer és Julia Roberts is.

A felejthető cselekményű, erősen szexuális töltetű film néhány – nem utolsó sorban a híres “lábemelős” – jelenete igencsak megosztotta a szakmát és a kritikusokat, de a gyilkos biszexuális krimi-írónő szerepében Stone berobbant a köztudatba, s Golden Globe-díjra jelölték. A 2006-ban elkészült folytatás hatalmasat bukott, a legrosszabb filmnek járó Arany Málna-díjból négyet is elnyert, köztük Stone a legrosszabb színésznőnek járót vihette volna haza, ha elmegy a gálára.

Sharon Stone és Michael Douglas az Elemi ösztönben. Fotó: Getty Images

Sharon Stone és Michael Douglas az Elemi ösztönben. Fotó: Getty Images

Szerepelt a Sliver című erotikus krimiben és Richard Gere (Vágyak vonzásában), Sylvester Stallone (A specialista), Gene Hackman (Gyorsabb a halálnál) oldalán. 1995 a komoly szakmai elismerést is meghozta számára: a Martin Scorsese rendezte Casino című filmért, amelyben Robert De Niro feleségét alakította, Golden Globe-díjat kapott és Oscar-díjra jelölték a legjobb színésznő kategóriában. Az óriás és A múzsa csókja című alkotásokban nyújtott szerepeiért 1999-ben és 2000-ben jutalma újabb Golden Globe-díj nominálás lett.

A sikert követően ismét egy “gyilkos” szerep találta meg Az ördög háromszöge című thrillerben, majd játszott a többi közt A macskanőben és a Cannes-ban a zsűri nagydíját elnyerő, Jim Jarmusch rendezte Hervadó virágokban, amelyben a főszereplő, az ötvenéves “Don Juan” egykori szeretőinek egyikét alakította. Az időközben producerré is előlépett Stone filmjein a kritika jobbára fanyalog, bár színészi képességeit nem vonják kétségbe.

Sharon örökbefogadott gyermekeivel még 2009-ben. Fotó: MTI/EPA

Sharon örökbefogadott gyermekeivel még 2009-ben. Fotó: MTI/EPA

Az örök optimista színésznő úgy nyilatkozott, távlati tervei között szerepel, hogy Jessica Tendyhez hasonlóan a nyolcvanon túl kapja meg az Oscar-díjat.

Hangját rajzfilmnek (Z, a hangya) is kölcsönözte, s több televíziós sorozatban is játszott: az Ügyvédekben nyújtott alakításáért 2004-ben Emmy-díjat kapott, 2010-ben pedig az Esküdt ellenségek egyik évadában vállalt epizódszerepet. Napjainkban az HBO-n futó, Steven Soderbergh által rendezett Mozaik című sorozat egyik főszereplője.

Sharon Stone 80 évesen szeretné megkapni az Oscar-díjat. Fotó: Sipa

Sharon Stone 80 évesen szeretné megkapni az Oscar-díjat. Fotó: Sipa

Stone rendszeresen adja nevét jótékonysági eseményekhez, támogatja az AIDS-kutatást, a mellrák elleni küzdelmet és kiáll a homoszexuálisok jogaiért.

Háromszor volt férjnél, s három kisfiút fogadott örökbe. Lelkes rajongója a boxnak és a kosárlabdának, híve a buddhizmusnak és elszánt feminista. 2008-ban nagy vihart kavart egyik kijelentése, amelyben a pusztító szecsuáni földrengés kapcsán Kína Tibet-politikájából fakadó “rossz karmáját” emlegette. Bár később bocsánatot kért, a Christian Dior divatház visszavonta az arcával megjelenő hirdetéseit a kínai piacról, Kína pedig mindörökre kitiltotta a sanghaji filmfesztiválról.

Stone megkapta a francia irodalmi és művészeti érdemrend lovagi fokozatát, a Nobel-békedíjasok egy csoportja által adományozott Peace Summit Award kitüntetést, s több nemzetközi filmfesztivál életműdíját. Csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát, s többször is beválasztották minden idők legnagyobb színésznői és legszexisebb női közé.