Előrehozott választások lesznek Spanyolországban

 

Spanyolország a választások megismétlésére kényszerül november 10-én - jelentette be Pedro Sánchez szocialista ügyvezető kormányfő kedd esti rendkívüli sajtótájékoztatón Madridban.

„Lehetetlen volt teljesíteni a választóktól április 28-án kapott mandátumot. Minden eszközzel megpróbáltam, de lehetetlenné tették” – fogalmazott a szocialista politikus. Bírálta az ellenzéki pártokat, amelyekkel az elmúlt hónapokban nem sikerült megegyezni a parlamenti kisebbségben lévő szocialista párt kormányzati elképzeléseinek támogatásáról.

„Sajnálatos módon két konzervatív erő és egy baloldali erő inkább úgy döntött, hogy blokkolja a kormányalakítást”– jegyezte meg. Mint mondta, nem „bármilyen kormány” megalakítására törekedett, hanem olyanéra, amelyre véleménye szerint Spanyolországnak szüksége van az előtte álló kihívásokkal szemben. Példaként említette egyebek mellett a Brexitet, a katalán függetlenségi vezetők perében hamarosan várható ítéletet, a társadalmi igazságtalanságok kiigazítását, a munkahelyteremtést és a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának biztosítását.

Pedro Sánchez arra kérte a választókat, hogy november 10-én „még világosabban” mondják ki: „a progresszív úton kívánnak haladni”. Az ügyvezető kormányfő azután állt nyilvánosság elé, hogy a királyi ház közleményben tudatta: „Őfelsége a király (…) megállapította, hogy nincs olyan jelölt, aki számíthat a szükséges parlamenti támogatásra”.

Az uralkodó az elmúlt két napban fogadta a spanyol parlamenti pártok vezetőit, hogy felmérje: van-e esély új miniszterelnök megválasztására a törvényben előírt szeptember 23-i határidőig, vagy újabb választásokat kell-e kiírni. Utóbbira hivatalosan várhatóan a jövő héten kerül sor. 2015 óta Spanyolország negyedik alkalommal készül parlamenti választásokat rendezni.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) a tavaszi választásokat ugyan megnyerte, de nem szerzett önálló kormányalakításhoz elegendő többségi képviseletet a törvényhozásban. A pártot vezető Pedro Sánchez, jelenlegi ügyvezető kormányfő júliusi újraválasztása kudarcot vallott, mivel az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali párttömörülés sem támogatta, csakúgy mint a két legnagyobb spanyol ellenzéki párt, a konzervatív Néppárt (PP) és az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt.

A két baloldali politikai erő sikertelenül próbált koalíciós megállapodást kötni az elmúlt hónapokban, és mindketten kölcsönös bizalmatlanságot emlegettek. Pablo Iglesias, az Unidas Podemos főtitkára szerint a szocialisták valójában nem megállapodásra, hanem a választások megismétlésére törekedtek.

Sánchez szerint viszont az Unidas Podemos és a PSOE koalíciója, amely még közösen sem rendelkezne a parlamenti mandátumok abszolút többségével, nem hozná meg a kívánt stabilitást. Ráadásul „egységes és összetartó” kormányra van szükség, nem pedig „két kormányra egy kormányon belül” – érvelt korábban az ügyvezető kormányfő.

A GAD3 közvélemény-kutató intézetnek az ABC című konzervatív napilapban megjelent legutóbbi felmérése szerint a választások megismétlése kedvezne a szocialista pártnak, mivel nagyobb fölénnyel győzne, mint áprilisban, tizennéggyel növelné jelenlegi 123 mandátumát. A PSOE számára azonban ez sem lenne elegendő az önálló kormányalakításhoz, vagyis elképzelhető, hogy az újabb választások után a mostanihoz hasonló patthelyzet alakul ki.