Pamela Rendi-Wagner lesz az osztrák szociáldemokraták kancellárjelöltje

 

Pamela Rendi-Wagner pártelnököt indítja kancellárjelöltként az előrehozott parlamenti választásokon az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ). A párt országos elnöksége egyhangúlag döntött erről vasárnap tartott ülésén.

Rendi-Wagner jelölését hivatalosan az európai parlamenti választásokat követő hétfőre, május 27-re összehívott ülésén erősíti meg az elnökség.

A vasárnapi tanácskozást követő sajtótájékoztatóján az SPÖ elnöke élesen bírálta Sebastian Kurz kancellárt, mondván, személyes felelősség terheli a néppárti-szabadságpárti kormánykoalíció bukásáért. Rámutatott, Kurz pusztán önzésből és a hatalom megtartása végett tette meg alkancellárnak a szabadságpárti Heinz-Christian Strachét, amivel súlyos válságba vezette az országot, és ártott Ausztria nemzetközi megítélésének.

Rendi-Wagner kifogásolta azt is, hogy a néppárti kancellárnak nincs elképzelése a választásokig tartó átmeneti időszakról. A szociáldemokraták szerint mielőbb átmeneti kormányt kell felállítani, amelyben a jelenleg szabadságpárti politikusok vezette belügyi, védelmi és igazságügyi tárcák irányítását szakértők veszik át, mert csaj így lehetséges az „Ibiza-botrány” teljes feltárása.

Rendi-Wagner egyben sürgette a Nemzeti Tanács (parlament alsóháza) rendkívüli ülésének összehívását szerdára.

Kiemelte: jelen helyzetben az ügy feltárása mellett mindenekelőtt stabilitásra, őszinteségre és a méltóság megőrzésére van szükség, mert csak így nyerhető vissza az emberek politikába és intézményekbe vetett bizalma.