Az EU május 22-ig adna haladékot a Brexit határidejére

 

Május 22-ig adna haladékot az Európai Unió a Brexit határidejére egy Brüsszelben kiszivárgott tervezet szerint. Késő este ugyanakkor már május 7-ről történt említés, de diplomáciai források szerint akár az év évégig is szólhat a határidő meghosszabbítása. Mindenesetre az állam- és kormányfők csütörtök késő este még folytatták a Brexittel kapcsolatos vitájukat.

Az említett délutáni határozattervezet szerint  az EU május 22-ig adna haladékot a Brexit határidejére azzal a feltétellel, hogy a brit parlament a jövő hét első felében elfogadja az EU és Nagy-Britannia között a tervezett kiválásról korábban létrejött megállapodást. Amennyiben Theresa May brit miniszterelnöknek a jövő hét első felében ez mégsem sikerül, jövő csütörtökön rendkívüli uniós csúcsra kerülne sor.

Tekintettel arra, hogy az Egyesült Királyság nem szándékozik európai parlamenti választásokon részt venni, a brit uniós kiválást e határidőn túl nem lehet meghosszabbítani – áll a szövegben.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke reményét fejezte ki, hogy a Brexit határideje meghosszabbításának időtartama a lehető legrövidebb lesz, és nem lépi túl április 11-ét. Tajani szerint ellenkező esetben az Egyesült Királyságnak részt kell vennie a május végi európai választásokon. Tajani az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójának megkezdését követően kijelentette „türelemmel voltunk, London kérésére további biztosítékokat adtunk és jogi értelmezéseket készítettünk, de úgy tűnik, mindez nem elég”.

Az Európai Parlament továbbra is úgy véli, hogy a kialkudott és elfogadott megállapodás az egyetlen megoldás, amely garantálja a rendezett Brexitet, és a lehető legjobban csökkenti az emberek és a vállalkozások esetleges kárát. A határidő meghosszabbításának célja nem lehet csupán időhúzás, ugyanis megállapodás újratárgyalására nem nyújt lehetőséget, amint azt egyesek képzelhetik – tette hozzá Tajani.

Theresa May brit miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy Nagy-Britannia rendezett módon, az Európai Unióval kötött kilépési megállapodás elfogadásával hagyja el az EU-t; erre lehetőséget biztosítana az uniós szerződések alapján március 29-én esedékes jelenlegi határidő rövid idővel, lehetőség szerin június végéig való meghosszabbítása.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke nyilatkozata szerint újabb európai uniós csúcstalálkozó lehet a jövő héten, amennyiben a brit parlament ismét elutasítja az EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő szerződést. „Egy harmadik sikertelen brit alsóházi szavazás azt jelenti, hogy újra vissza kell jönnünk, és egy második EU-csúcsot is kell tartanunk” – fogalmazott.

Információk szerint a 27-ek  készek arra, hogy London kérésének helyt adva a brit EU-tagság megszűnésének végső dátumát rövid idővel meghosszabbítsák, ugyanakkor ragaszkornak egy nem túl távoli dátumhoz, amikor azonban Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót akár rendezett, akár rendezetlen formában. Az unióban maradó tagországok álláspontja azonban eltávolodott egymástól a brit kilépés végső dátumával kapcsolatban.