Újabb demokrata párti politikus indul az amerikai elnökválasztáson

 

A 37 éves Pete Buttigieg személyében újabb demokrata párti politikus jelezte, hogy indul pártja elnökjelöltségéért a 2020-ban tartandó elnökválasztáson.

Az elnökjelölt-aspiráns a mintegy százezer lelket számláló indianai South Bend polgármestere, afganisztáni háborús veterán, akiről az amerikai média fontosnak tartja megemlíteni azt is, hogy nyíltan vállalja  homoszexualitását.

Pete Buttigieg szerdán a Twitteren és rövid videót mellékelve jelentette be, hogy létrehozta azt a bizottságot, amely elnökjelöltségi kampányát lesz hivatott előkészíteni. Korrupció elleni küzdelmet, a washingtoni politikai belharcai elleni fellépést, és egyúttal – saját városvezetői tapasztalataira hivatkozva – az elszegényedett, úgynevezett rozsdaövezetek fellendítését ígéri.

Bemutatkozó videójában az elnökjelölt-aspiráns hangsúlyozta azt is, hogy az új nemzedék képviseletében száll be az országos politikába, de elismerte azt is, hogy lesznek nehézségei is, hiszen eddig nem politizált országos szinten. A The Washington Post megemlítette azt is, hogy Buttigieg 2017-ben sikertelenül pályázott a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) elnöki posztjára.

Buttigieg bejelentette, hogy a jövő héten Iowába, majd New Hampshire-be utazik, abba a két államba, ahol az amerikai elnökválasztási folyamat első előválasztásait tartják. Februárban önéletrajzi könyvet is megjelentet.

Az indianai polgármester mellett eddig Elizabeth Warren massachusettsi, Kirsten Gillibrand, New York-i, Kamala Harris kaliforniai szenátor, tovább Julián Castro, az Obama-kormányzat volt városfejlesztési minisztere jelentette be, hogy ringbe száll pártja elnökjelöltségéért. Tulsi Gabbard, hawaii képviselő szintén jelezte, de hivatalosan még nem jelentette be szándékát. Az amerikai sajtó értesülései szerint fontolgatja az indulást Michael Bloomberg New York volt polgármestere és Eric Garcetti, Los Angeles jelenlegi polgármestere is.