Jeruzsálem: Irán a tettek mezejére léphet Trump döntése nyomán

 

„Senkinek sem lenne szabad provokálnia a muszlim közösséget e szent helyet illetően” – mondta Haszan Róháni azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump amerikai elnök Izrael fővárosaként ismerheti el Jeruzsálemet.

Róháni hozzátette: “Irán nem tudja és nem is fogja ezt tétlenül szemlélni. A palesztinoknak minden korábbinál bátrabban  tiltakozniuk e döntés ellen” – jelentette ki az iráni államfő Szajed Ali Hamenei ajatollah iráni legfelsőbb vezetővel való találkozóján. Hamenei pedig a “gyengeség jelének” nevezte az amerikai elnök tervezett döntését. “Jeruzsálemet a megszállt Palesztina fővárosának nyilvánítani csak az Egyesült Államok és Izrael kétségbeesését cselekvőképtelenségét mutatja” – fogalmazott az iráni legfelsőbb vezető.

Haszan Róháni, iráni elnök (Fotó: MTI/EPA pool/Szputnyik/Kreml/Alekszej Druzsinyin)

Trump a hét elején arról tájékoztatott több arab vezetőt, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe akarja áthelyezni az amerikai nagykövetséget, és Jeruzsálemet elismerné Izrael fővárosaként. Erről az amerikai elnökkel telefonbeszélgetést folytatott több fél, köztük Mahmúd Abbász palesztin elnök számolt be a sajtónak. Trump hivatalos bejelentését szerdára várják. Az amerikai elnök Jeruzsálemre vonatkozó tervével kapcsolatosan a marokkói kormány szerdán bekérette az Egyesült Államok rabati nagykövetét, hogy átadja neki a VI. Mohamed marokkói király által Trumphoz intézett levelet, amelyben az uralkodó a marokkói fél “mély aggodalmának” ad hangot az amerikai kormány e terveit illetően.

A marokkói külügyminisztérium által nyilvánosságra hozott levél elutasítja Jeruzsálem jogi és politikai státuszának bárminemű megváltoztatását Neszer Burita marokkói külügyminiszter találkozót hívott össze, amelyre az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) állandó tagállamainak rabati nagyköveteit is meghívta. A külügyi tárca arra kérte az illetékeseket, hogy “teljes mértékben vállaljanak felelősséget (…) annak érdekében, hogy elejét vegyék mindennek, amely konfliktusokat válthat ki a térségben, vagy árthat a stabilitásának”.

Donald J. Trump, amerikai elnök (Fotó: EPA/KEVIN DIETSCH / POOL)

Az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását helyezte kilátásba szerdán Sacha Llorenti bolíviai ENSZ-nagykövet arra az esetre, ha az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként és ha ennek értelmében oda helyezi át nagykövetségét. Llorenti szerint ez “meggondolatlan és veszélyes döntés lenne, amely szembemenne a nemzetközi joggal, a Biztonsági Tanács határozataival”, és gyengítené a (közel-keleti) térség békéjének megteremtésére tett erőfeszítéseket, ugyanakkor az egész térséget felzaklatná.

Hasonló véleményeket fogalmazott meg szerdán a pakisztáni kormány is, a Sahid Hakan Abbaszi pakisztáni kormányfő irodája által kiadott közlemény szerint a tervezett lépés a nemzetközi jog és az ENSZ BT határozatainak “egyértelmű” megsértése lenne.

A jeruzsálemi keresztény egyházak vezetői és pátriárkái szerdai levelükben arra kérték az amerikai elnököt, hogy gondolja át álláspontját, és ne ismerje el a három legfőbb monoteista vallás számára “Szent Városnak” számító Jeruzsálemet Izrael fővárosának. “A mi ünnepélyes tanácsunk és kérésünk az Egyesült Államok felé Jeruzsálemnek a nemzetközileg elismert státuszának a megőrzése. Bármilyen hirtelen változás helyrehozhatatlan kárt okozhat” – fejtette ki levelében a tizenhárom vallási vezető, köztük a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus és a Szentföldi Kusztódia vezetői, illetve a görög és az örmény ortodox pátriárkák.