Facsemetékkel a hátukon futották le többen a maratont

 

Facsemetékkel a hátukon futották le vasárnap a fokvárosi maratont helyi futók, akik az őshonos fák telepítésére akarták felhívni a figyelmet a klímaváltozás és a szárazság elleni küzdelemben.

Fokvárost az elmúlt évszázad legsúlyosabb szárazsága sújtotta tavaly, a vízhiány miatt a hatóságok a vízkorlátozásra kényszerültek.

Helyi vállalkozók létrehoztak egy 3,7 millió dolláros alapot abból a célból, hogy a város térségben lévő invazív, vízigényes fákat kivágják, és helyükre őshonos fajokat ültessenek, elősegítve a környékbeli víztározók feltöltődését.

Siyabulela Sokomani környezetvédelmi aktivista, aki olajfacsemetét vitt a hátán futás közben, elmondta, hogy a mintegy húszfős baráti társasága kétezer fa elültetésére akar adományt gyűjteni.

A harmincnégy éves fokvárosi vállalkozó tavaly a Mandela-napon egykori iskolájában 67 fát ültetett el, amelyek a néhai dél-afrikai vezetőnek, Nelson Mandelának a közszolgálatban eltöltött 67 évét szimbolizálták. Sokomani 2017-ben alapította Városi farmerek elnevezésű programját, amelynek keretében iskolás gyerekeket oktatnak faültetésre, mezőgazdasági munkákra.

2001 és 2018 között Dél-Afrika mintegy 1,34 millió hektárnyi erdős, fás területet vesztett el a washingtoni székhelyű Global Forest Watch szervezet adatai szerint.

A címlapfotó illusztráció.