Aktuális

A budaörsi iskolából hét gyereket vittek el a mentők, ki kellett üríteni az épületet

Munkában a jégtörők

Lánczi Csaba hajóvezető távcsővel figyeli a kötelek állapotát a Tiszalöki Vízlépcső felvizén állomásozó Jégvirág IX. jégtörő hajó fedélzetén 2017. január 10-én. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság hajósai 24 órás szolgálatban állnak készenlétben a Tisza menti műtárgyak védelmére. Addig csak az állomáshelyük jégtelenítésére indítják be a motorokat, hőmérséklettől függően 2-5 óránként. MTI Fotó: Balázs Attila
Az ország legnagyobb jégtörő hajója, a Széchenyi halad a főváros irányába a zajló Dunán Dunakeszinél 2017. január 11-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Erdős László gépkezelő csáklyával leveri a jeget Tiszalöki Vízlépcső felvizén állomásozó Jégvirág IX. jégtörő hajó oldaláról 2017. január 10-én. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság hajósai 24 órás szolgálatban állnak készenlétben a Tisza menti műtárgyak védelmére. Addig csak az állomáshelyük jégtelenítésére indítják be a motorokat, hőmérséklettől függően 2-5 óránként. MTI Fotó: Balázs Attila
Az ország legnagyobb jégtörő hajója, a Széchenyi halad a főváros irányába a zajló Dunán Dunakeszinél 2017. január 11-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Lánczi Csaba hajóvezető a Tiszalöki Vízlépcső felvizén állomásozó Jégvirág IX. jégtörő hajót mozgatja 2017. január 10-én. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság hajósai 24 órás szolgálatban állnak készenlétben a Tisza menti műtárgyak védelmére. Addig csak az állomáshelyük jégtelenítésére indítják be a motorokat, hőmérséklettől függően 2-5 óránként. MTI Fotó: Balázs Attila
Az ország legnagyobb jégtörő hajója, a Széchenyi halad a főváros irányába a zajló Dunán Dunakeszinél 2017. január 11-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Erdős László gépkezelő (b) és Lánczi Csaba hajóvezető a Tiszalöki Vízlépcső felvizén állomásozó Jégvirág IX. jégtörő hajó gépházában 2017. január 10-én. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság hajósai 24 órás szolgálatban állnak készenlétben a Tisza menti műtárgyak védelmére. Addig csak az állomáshelyük jégtelenítésére indítják be a motorokat, hőmérséklettől függően 2-5 óránként. MTI Fotó: Balázs Attila
Az ország legnagyobb jégtörő hajója, a Széchenyi halad a főváros irányába a zajló Dunán Dunakeszinél 2017. január 11-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Lánczi Csaba hajóvezető a Tiszalöki Vízlépcső felvizén állomásozó Jégvirág II. jégtörő hajó fedélzetén 2017. január 10-én. A Jégvirág II. hidegre szerelve, de bármikor indulásra készen áll a Jégvirág IX jégtörő mellett. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság hajósai 24 órás szolgálatban állnak készenlétben a Tisza menti műtárgyak védelmére. Addig csak az állomáshelyük jégtelenítésére indítják be a motorokat, hőmérséklettől függően 2-5 óránként. MTI Fotó: Balázs Attila
Az ország legnagyobb jégtörő hajója, a Széchenyi halad a főváros irányába a zajló Dunán Dunakeszinél 2017. január 11-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Összefüggő jégtakaró borítja a Tiszát a Tiszalöki Vízlépcső felett 2017. január 10-én. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Jégvirág II. és IX. jégtörő hajói és hajósai 24 órás szolgálatban állnak készenlétben a Tisza menti műtárgyak védelmére. Addig csak az állomáshelyük jégtelenítésére indítják be a motorokat, hőmérséklettől függően 2-5 óránként. MTI Fotó: Balázs Attila
Lánczi Csaba hajóvezető a Tiszalöki Vízlépcső felvizén állomásozó Jégvirág II. jégtörő hajó fedélzetén 2017. január 10-én. A Jégvirág II. hidegre szerelve, de bármikor indulásra készen áll a Jégvirág IX jégtörő mellett. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság hajósai 24 órás szolgálatban állnak készenlétben a Tisza menti műtárgyak védelmére. Addig csak az állomáshelyük jégtelenítésére indítják be a motorokat, hőmérséklettől függően 2-5 óránként. MTI Fotó: Balázs Attila
Erdős László gépkezelő forró teát iszik a Tiszalöki Vízlépcső felvizén állomásozó Jégvirág IX. jégtörő hajó fedélzetén 2017. január 10-én. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság hajósai 24 órás szolgálatban állnak készenlétben a Tisza menti műtárgyak védelmére. Addig csak az állomáshelyük jégtelenítésére indítják be a motorokat, hőmérséklettől függően 2-5 óránként. MTI Fotó: Balázs Attila
Az ország legnagyobb jégtörő hajója, a Széchenyi halad a főváros irányába a zajló Dunán Dunakeszinél 2017. január 11-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Tiszalöki Vízlépcső felvizén állomásozó Jégvirág IX. jégtörő hajó feltöri maga körül a Tisza jegét 2017. január 10-én. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság hajósai 24 órás szolgálatban állnak készenlétben a Tisza menti műtárgyak védelmére. Addig csak az állomáshelyük jégtelenítésére indítják be a motorokat, hőmérséklettől függően 2-5 óránként. MTI Fotó: Balázs Attila