Aktuális

Lezuhant egy katonai helikopter, több magas rangú tiszt meghalt

Jessica Alba aranyban, DiCaprio pálcikán

A Diemel folyó víztározójának hóolvadás és esőzések miatt túlfolyó vize zuhog le egy falon a németországi Diemelsee községben 2016. február 11-én. (MTI/EPA/Uwe Zucchi)
Az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány (NSF) által közreadott képen a Lézer Interferométeres Gravitációshullám-vizsgáló Obszervatórium (LIGO) egyik optikai berendezése a Washington állambeli Hanafordban. A LIGO-nak két detektora működik, a másik a Louisiana állambeli Livingstonban. Tudósok 2016. február 11-én bejelentették, hogy kutatók nemzetközi csoportjának először sikerült közvetlenül észlelniük a gravitációs hullámokat, azaz a téridő görbületének hullámszerűen terjedő megváltozását. A hullámok létezését Albert Einstein jósolta meg száz évvel korábban. (MTI/EPA/NSF)
George Clooney amerikai színész rajongóival fényképezkedik az Ave, Cézár című filmjének bemutatója alkalmából tartott fotózásra érkezve a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon 2016. február 11-én. (MTI/EPA/Jörg Carstensen)
A Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia, a BAFTA díjaira jelölt művészek és alkotók ülőhelyét jelöli meg egy alkalmazott, Georgie Clarke a londoni Királyi Operaházban 2016. február 11-én. A BAFTA-díjakat 2016. február 14-én adják át. (MTI/EPA/Andy Rain)
Fák tükröződnek belvízzel elöntött mezőgazdasági területen naplementekor a Hajdú-Bihar megyei Hosszúpályi határában 2016. február 11-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Reinhold Hanning, az egykori auschwitzi náci haláltábor őre perének első tárgyalására érkezik a németországi Detmold bíróságára 2016. február 11-én. A 94 éves német férfit, aki 1943 januárja és 1944 júniusa között volt a láger SS-őre, a vád 170 ezer ember meggyilkolásában tartja bűnrészesnek. (MTI/EPA/Bernd Thissen)
Egy érdeklődő fényképet készít a Rembrandt rézkarcainak lenyomataiból összeállított kiállításon a balmazújvárosi Semsey Kastélyban 2016. február 11-én. A nyomatokat a Louvre megbízásából Armand Durand francia művész készítette különleges technikával 1865 és 1867 között. A 273 darabból álló gyűjteményt április 24-ig lehet megtekinteni. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Résztvevők a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) rendezvényén, amelyen az 1945-ös budavári kitörésre emlékeztek Veszprémben 2016. február 11-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
A kiáradt Sajó Sajógalgóc határában 2016. február 11-én. A folyó a sajópüspöki szakaszán délelőtt 353 centiméteren tetőzött. MTI Fotó: Kaszás Tamás
Jessica Alba amerikai színésznő a Saint Laurent divatház bemutatóján Los Angelesben 2016. február 10-én. (MTI/EPA/Mike Nelson)
Egy manöken kerékpáron ül a Sass & Bide ausztrál divatház 2016-os őszi-téli kollekciójának bemutatóján Sydneyben 2016. február 11-én. (MTI/EPA/Dan Himbrechts)
Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov (Egy akvárium vizébe helyezték az egyik számítástechnikai cég okostelefonját a termék bemutatóján.)
Pápaszemes pingvinek (Spheniscus demersus) szív alakú jégtömbökbe fagyasztott halat kapnak a szerelmesek napja, Bálint-nap előtt a Londoni Állatkertben 2016. február 11-én. Február egyúttal a pingvinek párzási időszakának kezdete is. (MTI/AP/Kirsty Wigglesworth)
Bada Tiborné unokájával az Ipolytarnócon kialakított ideiglenes szálláson 2016. február 11-én. Harmadfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget február 10-én este a Nógrád megyei Ipolytarnócon, ahol nyolc lakóházat veszélyeztet a víz. MTI Fotó: Komka Péter
Tűzoltók sorakoznak a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kibocsátó ünnepségén, amelyen 69 frissen végzett tűzoltó tesz esküt Budapesten 2016. február 11-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Varannai Lajos főorvos (j2) és Bartkóné Kovács Anett, szakasszisztens (j) szűrővizsgálatot végez egy gyereken a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Járó és Fekvő Beteg Ellátó Központjában, ahol átadták az ország első gyermek neuropathia centrumát 2016. február 11-én. Ugyanott a felnőttek szűrésével foglalkozó megyei neuropathia-centrum is nyílt. MTI Fotó: Kaszás Tamás
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) látogatást tesz Orosz Atanáznál, a Miskolci Egyházmegye püspökénél (elöl j) Miskolcon 20126. február 11-én. Balról Balog Zoltán, az nemzeti erőforrások minisztere (b2), jobbra Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (j2). MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Kobza Miklós
A Mexikói Állami Pénzverde által 2016. február 11-én közreadott, dátummegjelölés nélküli kép a Ferenc pápát ábrázoló emlékérem két oldaláról, amelyet a katolikus egyházfő február 12-18. közötti mexikói látogatása tiszteletére bocsátottak ki. (MTI/EPA/Mexikói Állami Pénzverde)
Szakemberek emelik be darus kocsival Csontváry Kosztka Tivadar Baalbek és Mária kútja Názáretben című festményeit a pécsi Csontváry Múzeum ablakán 2016. február 11-én. A két kép A magányos cédrus - Csontváry géniusza című fővárosi kiállításról érkezett vissza Pécsre. A tárlatra csaknem 115 ezren látogattak el 2015. július 5. és 2016. január 31. között. MTI Fotó: Sóki Tamás
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) ülésén részt vevő szervezetek táblái a NEK ülése után tartott sajtótájékoztatón a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének budapesti székházban 2016. február 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
A Robert F. Kennedy amerikai szenátor 1968-as meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetését töltő palesztin Sirhan Bishara Sirhan a kegyelmi kérvényének ügyében tartott meghallgatáson vesz részt a Richard J. Donovan büntetés-végrehajtási intézetben, a Kalifornia állambeli San Diegóban 2016. február 10-én. Az ügyet elbíráló bizottság 15. alkalommal is elutasította a 71 éves Sirhan feltételes szabadlábra helyezését, aki legközelebb öt év múlva kérheti szabadon bocsátását. (MTI/AP pool/Gregory Bull)
Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezetőt és Észak-Korea zászlaját ábrázoló transzparenseket égetnek a THAAD típusú amerikai rakétavédelmi rendszer dél-koreai telepítése elleni tüntetésen Szöulban 2016. február 11-én, négy nappal az után, hogy Észak-Korea nagy hatótávolságú rakétával pályára állított egy műholdat. Ezen a napon a dél-koreai védelmi minisztérium bejelentette, hogy az amerikai haditengerészet Dél-Koreába vezényli a North Carolina nevű atom-tengeralattjáróját, hogy szükség esetén védelmet nyújtson az országnak Észak-Korea ellen. (MTI/AP/Li Dzsin Man)
Munkagépekkel törnek utat az esetleges túlélőkhöz egy 17 emeletes lakóház romjai között a Tajvan déli részén fekvő Tajnanban 2016. február 10-én, hat nappal az után, hogy a Richter-skála szerinti 6,4 erősségű földrengés rázta meg a térséget. A természeti katasztrófában legkevesebb 55 ember életét vesztette, több mint ötszázan megsebesültek és 83 embert még továbbra is keresnek. (MTI/AP/Johnson Lai)
Kiss-Huszta Pálma, a soproni Széchenyi István Gimnázium tanárnője (k) az Élő Bolygónk nevű klímavédelmi kampány keretében indított középiskola verseny első helyezettjének járó hatmillió forintos díj átvétele után a díjátadón a soproni Széchenyi István Gimnáziumban 2016. február 11-én. Mellette a díjátadók, Szollár Domokos, a Mol Nyrt. kommunikációs igazgatója (b) és Bocskai István, az OTP Bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója (j2), valamint az iskola tanulói, Horváth Fanni (b2) 11. osztályos és Bertalan Kristóf (j) 8. osztályos diák. MTI Fotó: Krizsán Csaba
A lengyel kormány által bevezetni tervezett progresszív kiskereskedelmi különadó ellen tiltakoznak tüntetők Varsóban 2016. február 11-én. (MTI/AP/Czarek Sokolowski)
Ételt osztanak a Miskolcnak hangja van! civil szervezet kormányellenes tüntetésén Lillafüreden, a kisvasút végállomásánál 2016. február 11-én. A Fidesz-KDNP parlamenti frakciószövetség Lillafüreden tartja háromnapos ülését. MTI Fotó: Vajda János
Egy iskolabusz roncsa mellett telefonál egy rendőrségi helyszínelő a nyugat-franciaországi Rochefort településnél 2016. február 11-én, miután a kisbuszra ráesett egy fémdarab egy mellette elhaladó, építési törmeléket szállító teherjárműről. A balesetben hat középiskolás fiatal meghalt, három ember pedig megsérült. (MTI/EPA/Caroline Blumberg)