Folyamatosan csökken a munkanélküliség Magyarországon

 

Az utóbbi hónapokban foglalkoztatáspolitikai szempontból folytatódott a kedvező tendencia, hiszen hónapról hónapra egy-egy tized százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Békéscsabán.

Bodó Sándor, mielőtt találkozott Békés megye nagyvállalatainak vezetőivel sajtótájékoztatón elmondta, hogy már öt százalék fölött van a gazdaság teljesítménye, és több mint 4,5 millióan dolgoznak, miközben a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékra mérséklődött.

Az államtitkár hozzátette: a kormányzat nem kíván lemondani azokról sem, akik eddig valamiért nem tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, ezért az ország hat megyéjében a közelmúltban foglalkoztatáspolitikai reformot indítottak.


A Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Nógrád megyére kiterjedő program során a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályainak munkatársai személyesen is felvették a kapcsolatot a vállalkozókkal, hogy feltárják a lehetséges munkahelyeket, ezzel párhuzamosan pedig újra értékelték a regisztrált munkanélküliek lehetőségeit is.

Az eredmények már látszanak, a hat megyében 17 ezer álláshelyet tártak fel, és 21 ezer álláskeresőt közvetítettek ki. A program következő állomásaként Békés megye következik – emelte ki Bodó Sándor, aki azt is elmondta, hogy Békésben 2010-ben 125 ezren dolgoztak, ez 150 ezerre emelkedett. A növekmény 80 százalékát azok a korábbi munkanélküliek adják, akik a versenyszférában tudtak elhelyezkedni.

Herczeg Tamás, Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője (Fidesz–KDNP) arról szólt, hogy Békéscsabán már 2015-ben létrejött a városi vállalkozói kerekasztal annak érdekében, hogy időben felmérhetővé váljon a munkaadók várható munkaerő igénye. A képviselő bejelentette, hogy a közeljövőben hasonló kerekasztal létrehozását tervezi megyei szinten is.

Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott az elmúlt közel 10 évet elemezve elmondta, hogy Békésben 2011-ben 34 ezren kerestek munkát, ez a szám 11 ezerre csökkent, a közmunkások száma a 2016-os 16 ezerről mintegy hétezerre csökkent.