Kiemelt feladat az innovatív kisvállalkozások támogatása

 

A kormány gazdaságfejlesztési stratégiájában kiemelt feladat az innovatív kis- és közepes vállalkozások támogatása – mondta az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, a Pitch@Palace Hungary 1.0 nemzetközi start-up-verseny döntőjén.

Palkovics László hangsúlyozta, hogy a vállalkozókat a kormánynak a törvényi lehetőségek megalkotásával, a felsőoktatásnak pedig a színvonalas tudás biztosításával kell támogatnia.

A korszerű technológiák, a robotizáció és a mesterséges intelligenciák jelentőségét kiemelve megjegyezte, hogy a magyar vállalkozások eredményessége és termelékenysége elmarad az uniós átlagtól, de – tette hozzá – Magyarország a munkanélküliség csökkentése terén a legsikeresebb EU-tagállam, az egyetemet végzettek körében gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság.

A kétnapos látogatáson a magyar fővárosban tartózkodó András, York hercege a rendezvény házigazdájaként köszöntötte a döntőbe jutott versenyzőket és reményét fejezte ki, hogy valamennyien bekapcsolódhatnak az ipar 4.0 fejlődését meghatározó globális rendszerekbe. Megjegyezte, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a Pitch@Palace sikeres versenyzőinek csaknem 95 százaléka később is eredményes, mivel a kezdő cégek a rendezvényeknek köszönhetően támogatókat és befektetőket találnak. A start-up vállalkozások jelentőségét hangsúlyozva hozzátette, hogy az Egyesült Királyságban ezek a cégek adják az új munkahelyek jelentős részét, a vállalkozások sikere azonban – mint mondta – jelentős részben az oktatási rendszeren múlik.

Újságírói kérdésre válaszolva a yorki herceg hangsúlyozta, hogy a vállalkozói szemléletet az iskoláknak is közvetíteniük kell csoportmunkára ösztönözve, valamint előtérbe helyezve az önálló gondolkozást és döntéshozást. A Pitch@Palace Hungary 1.0 segíthet a vállalkozói szemlélet fellendítésében Magyarországon, de sikeréhez az is hozzátartozik, hogy a döntőbe jutott vállalkozások tovább építkezve eljussanak a következő fejlődési állomásig–- tette hozzá.

A Pitch@Palace Hungary 1.0 verseny döntőjének harmadik helyezettje a Cogito, amely a hagyományos tananyagokat felváltó, személyre szabott és naprakész, a közösségi tanulásra alapozó fejlesztést készít. A második helyen a drónvezérelt tűzijátékokat, intelligens drónokkal készülő szabadtéri fényfestéseket és más, szabadtéri látványműsorokat kínáló Collmot végzett. A verseny győztese a GlovEye, amely vakok és gyengénlátók számára készít szövegfelismerő eszközt, egy olvasókesztyű pedig a betűket érzékelhető Braille-karakterekké alakítja.

A yorki herceg 2014-ben alapította a Pitch@Palace-t a feltörekvő vállalkozók bemutatására, támogatására és mentorálására. A rendezvény üzleti fórum is egyben, ahol az újító ötletgazdák tanácsadókkal és befektetőkkel találkozhatnak, így támogatáshoz is juthatnak terveik megvalósításához. A Pitch@Palace-t a Design Terminal és partnerei, a Századvég és a KPMG segítségével a közép-európai országok közül Magyarországon rendezték meg először. A döntőben 12 start-up mutatkozhatott be.