Új szintre lép a V4-ek közötti ipari együttműködés

 

Új iparpolitikára van szüksége Európának a globális versenyben, amely erősíti az innovációs kapacitásokat, előmozdítja az új technológiák gyorsabb bevezetését, és ösztönzi a vállalkozói szellemet, biztosítva ezzel azt, hogy a V4-régió továbbra is az Európai Unió növekedési motorja maradjon – mondta Varga Mihály a V4 gazdasági miniszteri találkozó után.

Versenyképességi szempontból különösen fontos, hogy a gazdasági növekedés a külső és belső egyensúly fenntartása mellett történjen, a vállalatok számára kedvező, beruházásbarát üzleti környezet megteremtésével. A visegrádi kormányzatok közös feladata a régióban működő ígéretes kis- és középvállalkozások regionális, majd nemzetközi piacra jutásának támogatása – mondta Varga Mihály a V4-országok gazdasági minisztereinek találkozója utáni sajtótájékoztatón Budapesten.

A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: új iparpolitikára van szüksége Európának a globális versenyben, amely erősíti az innovációs kapacitásokat, előmozdítja az új technológiák gyorsabb bevezetését, és ösztönzi a vállalkozói szellemet, biztosítva ezzel azt, hogy a V4-régió továbbra is az Európai Unió növekedési motorja maradjon. Mint mondta, a most aláírt iparpolitikai együttműködési szándéknyilatkozat a visegrádi országok további együttműködésének alapját jelenti. A V4-országok között pedig elsősorban az innovatív technológiák terén nyílik lehetőség az együttműködés további erősítésére.

Jelentős versenyelőny

Az Ipar 4.0 elsősorban ezekre építve formálja át a termelést, ezért a benne rejlő lehetőségek kiaknázása jelentős versenyelőnyt eredményezhet számunkra. Varga Mihály elmondta: magyar részről az egyik legfontosabb a mesterséges intelligencia kérdése. A cél, hogy a térség a robotika, a mesterséges intelligencia fejlesztésének zászlóshajójává váljon a következő évtizedben, ez ugyanis választ adhat a régió gazdaságainak olyan közös kihívásaira is, mint a munkaerőhiány.

A most aláírt Budapest Deklaráció a V4-országok iparpolitikai együttműködését új szintre emeli – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Az intenzívebb tapasztalatcsere és a közös projektek indítása országaink hasonló gazdasági helyzete és érdekeltségei miatt is lényeges – emelte ki a tárcavezető.

Fókuszban a mintagyárprogramok

Hangsúlyozta: a nyilatkozat számos, az ipar digitalizációjával kapcsolatos területet nevez meg. Ilyen az Ipar 4.0 platformok együttműködése, a vállalkozások megfelelő felkészítése, a mintagyárprogramokat érintő tapasztalatcsere és a digitális készségek fejlesztése, ahol a V4-országok összefogása erősítheti pozíciónkat az Európai Unión belül, illetve hozzájárulhat az uniós iparpolitikai törekvések megvalósításához is.

A gazdasági miniszteri találkozó plenáris ülésén részt vettek a térség országai statisztikai hivatalinak vezetői is, akik szervezeteik jövőbeni szorosabb együttműködésének érdekében szándéknyilatkozatot írtak alá.