Tarlós István előnye stabil a Nézőpont Intézet szerint

 

Változatlanul őrzi vezető helyét a főpolgármesteri címért folytatott küzdelemben Tarlós István, aki a szavazatok felét kapná meg alig egy hónappal az önkormányzati választások előtt a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint. Karácsony Gergely támogatottsága 42 százalék, az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint ez nem mérvadó, a cél ugyanis választást nyerni. Az ellenzéki pártok kampánya eddig a vidéki városokban sem mondható gyümölcsözőnek. Több településen még most a kampányban is felbomlottak ellenzéki együttműködések – közölte az M1 Híradója.

A vidéki városokban tovább fognak bomlani az önkormányzati választásokra létrejött szivárványkoalíciók” – mondta a Nézőpont Intézet elemzője, Tóth Erik a Kossuth Rádió műsorában. Arra reagálva mondta ezt, hogy több településen még most, a kampány hajrájában is borult az ellenzéki összefogás.

Gödön az MSZP és a Liberálisok közösen rúgták fel az ellenzéki megállapodást. Erről a Gödi Összefogás közösségi oldalán számoltak be. Azt írták, „a valasztas.hu adataiból derült ki, hogy titokban mégis ráindul az MSZP az ellenzéki együttműködés jelöltjeire” – hangzott el az M1 Híradójában.

Tiszafüreden is a szocialisták fúrták meg az együttműködést az utolsó pillanatban. Az Atv.hu értesülései szerint a városban hiába sorakozott fel az ellenzék Spisák György polgármesterjelölt mögé, végül három volt szocialista politikus úgy döntött, hogy újabb jelöltet állít Tóth Imre személyében.

Békéscsabán, Kalocsán, Gödöllőn és Orosházán sem tudott megállapodni az ellenzék a közös polgármesterjelölt személyében. Orosházán például Fetser Jánost pártja, az MSZP, Szabó Ervint a Jobbik, a DK, a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja hivatalosan.

A fővárosban eddig Tarlós István ellenzéki kihívóinak a kampánya sem mondható sikeresnek. A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása azt mutatja, hogy a harmadik ciklusára készülő főpolgármester – alig egy hónappal az önkormányzati választások előtt – a szavazatok felét kapná meg, Karácsony Gergely támogatottsága 42 százalékon áll, Puzsér Róbert 7 százalékot kapott, Berki Krisztián pedig elérte az 1 százalékot.

Karácsony Gergely szerint ez a felmérés nem mérvadó.

A felmérést készítő Nézőpont Intézet elemzője azt mondta, hogy a kutatásuk szerint Tarlós István előnye stabil, és nincs főpolgármester-váltó hangulat Budapesten. Hozzátette azt is, hogy a választópolgároknak fontos az alkalmasság kérdése. Tóth Erik szerint az ellenzéki pártok számára az október 13-i választás nem az önkormányzatiságról és a helyi ügyekről szól, hanem a 2022-es országgyűlési választásokra készülnek.