Szájer: Nem sikerült a néppárt baloldali részének manővere a Fidesz kizárására

 

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője szerint nem sikerült az Európai Néppárt (EPP) baloldali részének manővere a Fidesz kizárására a szervezet szerdai, brüsszeli ülésén.

Szájer József az ülés után azt mondta: az EPP 13 tagpártja kezdeményezte a Fidesz kizárását, és a szerdai tanácskozáson vita volt erről. Úgy folytatta: a néppárt vezetése és a Fidesz együtt azonban úgy döntött, hogy alakítanak egy bizottságot és kizárás helyett azt vizsgálják majd, „hogyan alakul az EPP és a nagyobbik magyar kormánypárt viszonya”. Háromtagú bizottságot alakít a Fidesz is, és ezeket a vitákat az EP-választások után akarja lezárni – tette hozzá.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a döntés majdnem egyhangúlag született a néppártban. Sikertelennek nevezte az említett „manővert”, amely a néppárt baloldali része, illetve a szocialisták és a liberálisok részéről Magyarország és a Fidesz bevándorláspolitikája ellen irányult.

Hangsúlyozta: a Fidesz önként vállalta, hogy nem gyakorolja jogait ez alatt az időszak alatt és az EP-választások után visszatérnek arra, hogy a két szervezet viszonyát vizsgálják. A Fidesz tagsága ezzel nem szűnik meg, csupán „befagyasztásra kerül” – mondta a képviselő.

Szájer József szólt arról is, hogy a néppárt annak idején, 2000-ben ezt az eljárást alkalmazta Ausztria esetében is, és Wolfgang Schüssel akkori kancellár, aki akkor a vizsgálat tárgya volt, most az EPP háromtagú vizsgálóbizottságának egyik tagja lesz. Az Osztrák Néppárt is önként vállalta az említett esetben, hogy nem gyakorolja jogait egy ideig – jegyezte meg.