A fővárosi húsvéti ellenőrző akció során többek között ellenőrizték a magántaxisokat. Kiderült, hogy a sofőrök 1500-2000 forinttal...
Izrael és Egyiptom budapesti nagykövete egyetértett abban, hogy a szíriai helyzet nagy veszélyt jelent az egész térség biztonságára és...
Szerda este megérkezett a harcihelikopter-mentorcsoport utolsó váltása is.
Csányi Sándor a Reutersnek adott interjúban nem említette, hogy mely bankokat érintheti a konszolidáció.
Szabó Gábor a HVG birtokába került hangfelvétel alapján megjelent cikk után lépett, az ügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el.
Papíronként 121,7 forint jár a részvényeseknek.
2 éve 3 embert gyilkolt meg a bostoni robbantás egyik feltételezett elkövetője és barátja, akit tegnap lőttek le, miután megkéselt egy...
A jogvédő szervezet szerint a román hatóságok "önkényesen és aránytalanul" alkalmaztak rendőri erőt.
Az izraeli légierő főparancsnoka szerint gyorsan háborúvá fajulhat a szíriai felkelés.
Elakadt a beszédében, majdnem elsírta magát Douglas.
Nemrégiben még szívtiprónak számított. A Cannes-ban készült felvételek szerint azonban ez már a múlté.
Ahogy mondani szokták a napra lehetett nézni, de rá nem!
A vádlottak után az ügyészség is bejelentette, hogy megfellebbezi a tavaly áprilisi soproni kettős gyilkosság ügyében hozott első fokú...
A Szegednél történt balesetben senki sem sérült meg, de sok gázolaj folyt ki az útra.
Elfogtak egy román és egy magyar állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint idén februárban több mint száz millió forint értékben lopott...
Legalább három, eddig javarészt ismeretlen, vadászó, gyűjtögető kultúra lenyomatai.
Százharminc éves torpedót talált a kaliforniai San Diego partjainál egy delfin, amelyet az amerikai haditengerészetnél aknakutatásra...
Kínai kutatóknak sikerült az éghajlatváltozás kutatását szolgáló három - igen hosszú - jégmintát venniük a Föld legmagasabb hegyéről, a...
Ötödik alkalommal, május 30. és június 2. között rendezi meg az Esterházy Magánalapítvány az Esterházy Vonósnégyes-fesztivált.
Improvizációs színház, európai játszótér, koncertek és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket vasárnap az ELTE Füvészkertben az...
Az utcabútorokat és street art alkotásokat május 25-én biciklis városnézés keretében mutatják be.
A Pebble volt a kialakulófélben lévő divat első okosórája, de most erős kihívója akadt az Agent képében.
Ezek a drónok olcsó, habszivacsból készülő távirányítású repülőgépek, amelyek segítségével a gazdák naprakész és pontos képet alkothatnak...
Gyermeknap alkalmából az UNICEF Magyar Bizottsága olyan mobiltelefon-alkalmazást fejlesztett ki, amely segítséget nyújt az erőszak és...
A Hungarian bobtail named Jimmy has won the Best in Show title at the World Dog Show 2013 in Budapest which featured 18,000 dogs from 70...
The five-day literary and arts Hay Festival opened for the second year in Budapest on Friday.
Hungarian Human Resources Minister Zoltan Balog signed a bilateral cultural cooperation agreement with China in Beijing on Tuesday.
Szép és izgalmas korszak volt - mondta a kormányfő, aki az Alkotmánybíróság elnökével találkozott.
Van egy etikus határ, ameddig érdemes az eltűnt hegymászókat keresni, de egyelőre mindent érdemes megpróbálni – jelentette ki Klein Dávid hegymászó a Ma reggelben.