Válásuk bejelentése óta Maria Shriver most először mesélt érzéseiről. Ahogy írja, egyedül van, de nem magányos.
Jótékony célra elárverezik Beatrice hercegnő híressé vált kalapját, amelyet Vilmos herceg és Katalin hercegnő esküvőjén viselt Londonban.
Kökény Attilának, a Megasztár 5. ezüstérmesének megbocsátott felesége, miután félrelépett. Ezután megfogadta, a jövőben hű marad párjához.
Élőben közvetíti az m1 és a hirado.hu szombaton 21 órától az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét. Düsseldorfban 25 ország versenyzői lépnek fel. Wolf Kati Szerelem miért múlsz?/ What about my love? című dalával ötödikként áll színpadra. Magyarországról nem lehet rá szavazni, de a határokon túli területekről igen.
A nyolcmillió választó alig több mint egy százaléka tagja a parlamenti pártok valamelyikének - derül ki az MTI összesítéséből. A legtöbben, mintegy negyvenezren a Fideszben vannak. Az MSZP kivételével minden parlamenti párt a taglétszám növekedéséről számolt be.
A miniszterelnök szóvivője és a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson "negyvenegynéhány éves", tapasztalt, életerős emberek munkájáról, éppen ellenkezőleg, a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget.