Noha kudarcot vallott a Fidesz az egységes jobboldalra vonatkozó stratégiája, a párt vélhetően nem hagy fel ezzel. Az MSZP kiszámíthatatlan, akár előre hozott választások is lehetnek - állítja a PC
Az amerikai elnöknél is nagyobb népszerűségnek örvend a first lady: Michelle Obama működését a közvélemény 79 százaléka helyesli
Miután "megölték a forgatókönyvírók", úgy gondolta, itt az idő, hogy váltson
Élőben közvetíti az m1 és a hirado.hu szombaton 21 órától az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét. Düsseldorfban 25 ország versenyzői lépnek fel. Wolf Kati Szerelem miért múlsz?/ What about my love? című dalával ötödikként áll színpadra. Magyarországról nem lehet rá szavazni, de a határokon túli területekről igen.
A nyolcmillió választó alig több mint egy százaléka tagja a parlamenti pártok valamelyikének - derül ki az MTI összesítéséből. A legtöbben, mintegy negyvenezren a Fideszben vannak. Az MSZP kivételével minden parlamenti párt a taglétszám növekedéséről számolt be.
A miniszterelnök szóvivője és a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson "negyvenegynéhány éves", tapasztalt, életerős emberek munkájáról, éppen ellenkezőleg, a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget.