Kifejezetten gyerekeknek szánt robot játszótárssal rukkolt elő Dél-Korea második legnagyobb mobilszolgáltatója, a KT vállalat. A szülők mobiltelefonjuk segítségével távolról is irányíthatják a robotot, sőt a testétbe épített kamera segítségével gyermeküket is ellenőrizhetik.
Csütörtökön megkezdődött a robotoknak tartott maratoni futás Japánban.
A világ első ilyen versenyén a „kétlábú” gépek indulhatnak. Eddig 5 nevező van.
Élőben közvetíti az m1 és a hirado.hu szombaton 21 órától az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét. Düsseldorfban 25 ország versenyzői lépnek fel. Wolf Kati Szerelem miért múlsz?/ What about my love? című dalával ötödikként áll színpadra. Magyarországról nem lehet rá szavazni, de a határokon túli területekről igen.
A nyolcmillió választó alig több mint egy százaléka tagja a parlamenti pártok valamelyikének - derül ki az MTI összesítéséből. A legtöbben, mintegy negyvenezren a Fideszben vannak. Az MSZP kivételével minden parlamenti párt a taglétszám növekedéséről számolt be.
A miniszterelnök szóvivője és a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson "negyvenegynéhány éves", tapasztalt, életerős emberek munkájáról, éppen ellenkezőleg, a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget.