Argentin bíró: alaptalanok a pápa elleni vádak
Forrás: MTI |
2013. március 16. szombat 19:01 |
Az igazságszolgáltatás másfél éve alaptalannak minősítette és elutasította a héten megválasztott Ferenc pápa elleni vádaskodásokat - közölte az argentínai diktatúra idején elhurcolt és megkínzott két jezsuita pap aktáját vizsgáló bírák egyike.
"Teljesen hamis azt állítani, hogy Jorge Mario Bergoglio adta volna
ki a papokat. Megvizsgáltuk ezeket az állításokat, és úgy ítéltük meg, hogy
semmi olyan nincs ebben az ügyben, ami jogilag elmarasztalható lenne. Ellenkező
esetben megindítottuk volna az eljárást" - mondta Germán Castelli bíró a La
Nación című argentin napilapnak szombaton. "A Buenos Aires-i érseket
ártatlannak nyilvánító bírósági döntés fényében nem lehet vita ebben a
kérdésben" - hangsúlyozta a bíró.
Germán Castelli, valamint Daniel Obligado
és Ricardo Farías volt annak a bíróságnak a bírája, amely 2011 decemberében
ítélkezett Jálics Ferenc és Orlando Yorio szerzetesek 1976-ban történt
letartóztatása ügyében. A két papot megkínozták, majd öt hónap múlva szabadon
engedték.
Ebben az időben Jorge Mario Bergoglio volt a jezsuita rend
argentínai tartományfőnöke.
Federico Lombardi vatikáni szóvivő, aki maga is
jezsuita, pénteken "baloldali antiklerikális támadásnak" és "rágalmazó
kampánynak" nevezte az egyes argentin lapokban megjelent írásokat, utalva a
Página 12 című napilapban publikált cikkekre, amelyek megkérdőjelezték
Bergogliónak a katonai diktatúra (1976-1983) idején játszott szerepét.
Jálics
Ferenc pénteken a német és a magyar jezsuita rendtartomány honlapján rövid
visszaemlékeztést tett közzé. Ebben azt írta, hogy nem tud állást foglalni abban
a kérdésben, hogy az új pápa - akkor még Jorge Mario Bergogliként a jezsuiták
argentínai provinciálisa - milyen szerepet játszott az ő letartóztatásában. A
történtekről így vall a magyar jezsuita: "szabadulásunk után elhagytam
Argentínát. Csak több évvel később volt lehetőségünk arra, hogy Bergoglio
páterral, akit időközben Buenos Aires érsekévé neveztek ki, megbeszéljük az
eseményeket. Utána nyilvános szentmisét mutattunk be közösen, és ünnepélyesen
megöleltük egymást. A történtekkel kiengesztelődtem, és a magam részéről az
ügyet lezártam. Ferenc pápa szolgálatára kívánom Isten gazdag áldását!
A
Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung közölte az új pápa 1976-ban keltezett
egyik levelét, amelyben támogatásáról biztosította Jálics Ferenc hozzátartozóit.
Az elhurcolt akkor Németországban élő egyik fivérének egyebek között ezt írta:
"többször is megpróbáltam közbejárni a kormánynál testvére kiszabadulása
érdekében". A levélben beszámolt arról, hogy fáradozásai még nem jártak
sikerrel, "de nem adta fel a reményt", hogy Jálics hamarosan visszakapja
szabadságát. "Szeretem őt, és mindent meg fogok tenni, amit csak megtehetek,
hogy kiszabadulhasson" - olvasható a vasárnapi lap ismertetésében, amelyről az
APA már szombaton beszámolt.