Csődbe ment a volt szerb kormánypárt
Forrás: MTI |
2013. március 06. szerda 15:08 |
Nemcsak a szavazói fogytak el az ellenzéki szerb Demokrata Pártnak (DS), finanszírozhatatlanná is vált a volt kormánypárt működése - jelentette több belgrádi lap.
A Danas és a Kurir című újság a jegybankra hivatkozva arról számoltak be, hogy a felhalmozott adósságok miatt az ország összes bankja zárolta a hosszú éveken át kormányzó, jelenleg ellenzékben lévő DS számláit.
Az utóbbi hetekben teljesen szétaprózódott a DS, amelyet többedmagával alapított meg Zoran Djindjic, akit később az ország első demokratikusan megválasztott kormányfőjeként 2004-ben meggyilkoltak: több politikust kizártak belőle, míg mások önként távoztak a pártból. Tavaly lemondott a párt vezetéséről Boris Tadic volt államfő is, aki Djindic halála óta állt a tömörülés élén.
A DS a tavaly májusi parlamenti és államfőválasztás nyomán, 12 esztendő kormányzati szereplés után, ismét ellenzékbe került. A kettős vereség majdnem szakadáshoz vezetett a pártban. Egy február végi közvélemény-kutatás szerint 13 százalékra csökkent, vagyis egy év alatt megfeleződött a Dragan Djilas belgrádi polgármester vezette párt támogatottsága, miközben 41 százalékos támogatottsággal történelmi csúcsot ért el a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS).