Híradó mottó
2013. június 19. frissítve 15.00

Elkerített parkokkal védenék Afrika oroszlánjait

Forrás: BBC | 2013. március 06. szerda 15:19 |
| A+ A- | Megosztás:

Egy új jelentés szerint Afrika vadon élő oroszlánjainak közel fele 20-40 éven belül kihalhat, ha nem vezetnek be sürgős védelmi intézkedéseket.

Az Ecology Letters folyóiratban a szakemberek leírták, hogy a nagymacskákat jobban kellene védeni legfőbb veszélyforrásuktól, az embertől. A kutatók javaslata szerint kerítésekkel védett természeti parkokat kellene létrehozni a ragadozókért.

Az eljárás drága, négyzetkilométerenként mintegy 500 dollárt kóstálna. A tanulmány szerzői szerint azonban költséghatékonyabb lenne, mint néhány jelenleg futó projekt, amelyek az emberek és állatok békés egymás mellett élését célozzák.

Afrika oroszlánjai az utóbbi 50 évben drámai hanyatlást szenvedtek el. Egyedszámuk a becslések szerint mintegy 80 százalékkal csökkent, friss kutatások pedig azt sugallják, hogy 20–30 ezer nagymacska lehet még a vadonban. A veszteség nagy részéért az embert okolják.

(Fotó: MTI/EPA/Steffen Schmidt)  

A nagymacskák egy részét azért pusztították el, mert veszélyforrásnak tartották a háziállatokra nézve, a földért vívott harc, illetve zsákmányállataik túlvadászata pedig tovább csökkentette egyedszámukat. A szakemberek szerint az állatok egyetlen esélye lehet a túlélésre, ha elkülönítik őket az emberektől.

Kiemelik, hogy a Serengetin és a dél-afrikai nemzeti parkokban kerítésekkel védett rezervátumok kialakítása elősegítette a populációk növekedését, e módszerek elterjesztését szorgalmazzák Afrika-szerte. A kerítéssel nem védett területeken a vadon élő oroszlánok védelme négyzetkilométerenként 2000 dollárt kóstál, míg a zárt területeken ugyanezen erőfeszítések becsült értéke 500 dollár lenne.

Craig Packer, a Minnesotai Egyetem ökológusa és a vizsgálat vezetője szerint egyértelmű, hogy a kerítések működnek, és az ily módon nem védett populációkat rendkívül költséges fenntartani. És bár a vadon élő állatok ilyen típusú védelme extrém intézkedésnek számít, a szakemberek azzal érvelnek mellette, hogy radikális megoldásokra van szükség a fajok megóvásához a kihalástól.

Megosztás:
Képgaléria