Híradó mottó
2013. május 21. frissítve 15.42

Kihirdette az idei béremeléseket a Hankook Magyarország

Forrás: MTI | 2013. március 06. szerda 14:30 |
| A+ A- | Megosztás:

Közel áll az érdekvédők által korábban tett ajánlathoz.

A Hankook Tire Magyarország Kft. vezetése szerdán kihirdette a bér- és béren kívüli juttatások 2013-ra szóló emelését, amely közel áll az érdekvédők által korábban tett ajánlathoz - közölte a vegyipari szakszervezet (VDSZ) vezetője szerdán az MTI-vel.

Roy Katalin, a cég kommunikációs menedzsere közölte: a Hankook Tire Magyarország Kft. a menedzsment döntése értelmében visszamenőlegesen, január 1-jétől béremelést hajt végre.
Székely Tamás, a VDSZ elnöke a szerdai egyeztetést követően elmondta: a cégvezetés döntése értelmében a fizikai dolgozók január 1-jétől visszamenőlegesen 5,5 százalékos egységes alapbéremelést kapnak. A szellemi dolgozóknak átlagosan ötszázalékos alapbéremelés jár, szintén január 1-jétől. Megjegyezte, hogy a bruttó 220 ezer forint feletti jövedelmek esetében a szuperbruttó kivezetése miatt 4,2 százalékos lesz a béremelés.

Székely Tamás hangsúlyozta: a sztrájkbizottság még nem oszlott fel, mert az a dolgozók felhatalmazására alakult meg, s feloszlatni is csak közös döntéssel lehet. A sztrájkbizottság délután tart ülést, és várhatóan dönt a bizottság jövőjéről.

A szakszervezeti vezető kiemelte: a munkáltató a béren kívüli juttatásokat nettó 6,25 százalékkal emeli az ahhoz kapcsolódó 4 százalékos adó átvállalása mellett.

A szakszervezet ígéretet kapott arra, hogy minden munkavállalónak kifizetik év végén a nyereségfüggő extrabónuszt is, amelynek alapja az egyhavi bér. Tudomásul vették az év első két hónapja alapján készített idei előrejelzést is, amely szerint idén csökkenni fog az abroncsértékesítés. A cégvezetés a világpiaci trendek alakulása ellenére jobb eredményt vár, mint a tavalyi évben, az extrabónusz kifizetésére pedig csak év végén kerül sor - fogalmazott Székely Tamás.

A vegyipari szakszervezet február 21-én közölte az MTI-vel, hogy sztrájkbizottság alakult a Hankook Tire Magyarország rácalmási gumigyárában, mert a munkaadó érdemi válaszra sem méltatta béremelési javaslatát. Az érdekvédők a 220 ezer forint alatt kereső dolgozóknak infláció plusz 6 százalékos emelést javasoltak januárig visszamenőleg. A 220 ezer feletti bérekre infláció plusz 3 százalékos visszamenőleges korrekciót kértek.
A szakszervezet - a tavalyi évhez hasonlóan - sikeres időarányos eredmény esetére nyereségalapú bónuszt is javasolt két részletben, júniusi és novemberi kifizetéssel. A cafeteriakeret emelése mellett kérte, hogy a dolgozók Erzsébet-utalványt is kapjanak.
Mivel a vállalat vezetősége nem kapott hivatalos tájékoztatást a sztrájkbizottság megalakulásáról, részletesebben nem kommentálta a bejelentést.

A szakszervezet a múlt kedden azt közölte, hogy közelednek az álláspontok a Hankook Tire Magyarország Kft. menedzsmentje és a vegyipari szakszervezet (VDSZ) között, de a sztrájkbizottság a megállapodás aláírásáig nem oszlik fel.

Megosztás:
Képgaléria