KDNP: dilettáns és nemzetellenes a Haza és Haladás javaslata
Forrás: MTI |
2013. március 06. szerda 14:17 |
A Kereszténydemokrata Néppárt szerint dilettáns, család-, valamint nemzetellenes a Haza és Haladás Egyesület családi adókedvezményre vonatkozó javaslata.
Pálffy István, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Bajnai Gordon "csapatának" indítványa azt tartalmazza, hogy a családi adókedvezmény a legjobban keresőknél csak egy sávhatárig lenne elérhető, és ezt négyszázezer forintban határoznák meg.
Szerinte a javaslat megvalósulása esetén mintegy 90 milliárd forintot vennének el éves szinten a gyermekes családoktól és 15 milliárd forintot a nagycsaládosoktól. Az indítvány nem a gazdagokat sújtja, hanem a háromgyermekes, közepes jövedelmű családokat, és veszélyes a népesedési folyamatra - értékelte a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
Számításai szerint most egy háromgyermekes családnak, ha 500 ezer forintot keres, nem kell adót fizetnie. Bajnai Gordon a 400 ezer és az 500 ezer forint közötti adóköteles jövedelem után ettől a családtól elvenne havi 24 ezer, azaz évi mintegy 300 ezer forintot - mondta.
Bajnai Gordon család és család között tesz különbséget, gyermek és gyermek között differenciál, és leginkább a nagycsaládokat fenyegeti, a harmadik gyermek vállalását gyakorlatilag ellehetetleníti - állapította meg a KDNP-s politikus, aki szerint az intézkedés következménye a gyermeklétszám és az adóbevételek drasztikus csökkenése, valamint a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága lenne.
Pálffy István a Haza és Haladás Egyesület javaslatával szembeállította a KDNP kezdeményezését, amely egy háromgyermekes, 500 ezer forintos bevétellel rendelkező, egykeresős család számára plusz 19 ezer forintot hozna havonta.
Ezek a családok az adókedvezményt teljes körűen ki tudnák használni, ha 2014 januárjától életbe lépne a KDNP javaslata - tette hozzá, közölve: a kezdeményezésről még a Matolcsy György vezette nemzetgazdasági tárcával elkezdődtek az egyeztetések és a háttérszámítások, jelenleg a részletek kimunkálása folyik.