Híradó mottó
2013. június 20. frissítve 03.12

Cáfol a miniszteri biztos

Forrás: MTI | 2013. március 06. szerda 15:09 |
| A+ A- | Megosztás:

A fővárosban és vidéken is lehet jelentkezni a tavaly decemberben indult, uniós forrásból finanszírozott nyelvi és informatikai képzésekre.

Az illetékes miniszteri biztos szerint mind Budapesten, mind vidéken jelen pillanatban is lehet jelentkezni a tavaly decemberben indult, uniós forrásból finanszírozott nyelvi és informatikai képzésekre. Deák Rita erről újságíróknak beszélt szerdán azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint a kistelepülésen élők és a fővárosiak képzésen való részvétele is problémás.

A Népszava szerdán írt arról, hogy a kistelepülésen élőknek alig van esélyük a részvételre a szinte ingyenes nyelvi és informatikai képzésekben. A lap szerint egyes vidéki felnőttképző cégeket érthetetlen okokból akadályoztak a tanfolyamszervezésben, illetve ott sem indultak el a képzések, ahol már meg volt a kellő számú jelentkező, a kétmilliós Budapestről pedig elvileg már senki sem próbálkozhat.

A miniszteri biztos ezeket az állításokat valótlannak tartotta, szerinte Budapesten is lehet jelentkezni, amit a piac tesz lehetővé. Mint mondta, a pályázat olyan keretrendszert hozott létre, amelyben a képző intézmények töltik fel az elektronikus rendszerre azt a képzési kínálatot, amelyet vidéken és a fővárosban élők is fel tudnak használni.

Hangsúlyozta: durván 400-450 olyan képző intézmény van, amely témáját tekintve a programban érdekelt lehet, tehát nyelvi, illetve informatikai képzéseket kínál. Ezek közül 141-gyel van élő szerződés, vagyis ebből jön ki az a piaci kínálat, amelyet bárhol az országban fel tudtak használni az ott lakók. Elmondta: a program 12,5 milliárd forintos összköltségvetéséből, 9 milliárd forint 100 ezer ember 90 ezer forintos képzési kerete, ami azt jelenti, hogy minden magánember, aki jelentkezik a programba, 90 ezer forintnyi kreditet kap, amiből különféle képzéseken vehet részt.

Megosztás: