Híradó mottó
2013. május 26. frissítve 08.20

Uzsorások ellen fejeződött be nyomozás Borsodban

Forrás: MTI | 2013. március 06. szerda 14:42 |
| A+ A- | Megosztás:

Bűnszövetségben elkövetett uzsora- és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a rendőrség két ózdi férfit és egy nőt.

Még 2011 februárjában fogták el őket, a nyomozás most befejeződött ellenük, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Dobi Tamás ismertetése szerint az uzsorások többek között rabszolgasorsba hajtottak egy idős férfit, egy másik sértett pedig önkezével vetett véget életének a tettesek sanyargatása miatt. Volt olyan rászorult is, aki a 2007-ben kölcsönkért 30 ezer forint helyett alig három év alatt több mint hárommillió forint "felhalmozott tartozást" fizetett ki az őt súlyosan fenyegető uzsorásoknak.

A bizonyítékok alapján több sértett 5-10 ezer forintot kért kölcsön, a pénzt pedig 50-100 százalék közötti kamattal megnövelten kellett visszafizetniük.

Azok sem menekülhettek, akik eleget tettek az egyoldalúan meghatározott fizetési kötelezettségnek, mert minden hónapban megjelent náluk az uzsorások egyike, és újabb és újabb összeget követelt. Voltak, akiknek az elköltözéssel sem sikerült megszabadulniuk korábbi hitelezőiktől, azok mindenhol megtalálták áldozataikat.

A rendőrség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, önbíráskodás, személyi szabadság aljas indokból elkövetett megsértése, uzsora-bűncselekmény és jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt indított nyomozását befejezte, az iratokat pedig vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek - tette hozzá a szóvivő.

Megosztás:
Képgaléria